Elfogadták a beszámolót a Matávnál
Az adó- és munkaügyi ellenőrzések számának növelésével akarja csökkenteni a feketegazdaság arányát a kormány, hogy emelje bevételeit. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint viszont a kormány ahelyett, hogy csökkentené kiadásait
Gyengülő nemzetközi tőkepiaci indexek, csökkenő árak, pesszimista hangulat – ezekkel a szavakkal lehetett jellemezni a tegnapi tőzsdei irányvonalakat. A befektetők a vállalati hírekre összpontosítva jobbára az eladói oldalon álltak. Ez a trend érvén
A jövő héten ismét a parlament elé kerül az egyszer már leszavazott, az ügynöktörvényhez kapcsolódó alkotmánymódosító javaslat. A Fidesz képmutatónak tartja a szocialisták eljárását.
A Fővárosi Bíróság júniusban tárgyalja azt a versenypert, amelyet a Magyar Autóklub indított a Gazdasági Versenyhivatal ellen. Az autósok érdekvédelmi egyesülete annak megállapítását kéri, hogy a Mol visszaél gazdasági erőfölényével, mert nagykereskedőkén
Szocialista–fideszes összefogás várható az SZDSZ-szel szemben a Tokaj Kereskedőház Rt. állami tulajdonban maradása érdekében.
A MÁV Rt.-nél folyó létszámleépítés és tevékenységkihelyezés miatt sztrájkot fontolgat a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vasúttársaság nem érti a szervezet sztrájktörekvését, hiszen a VDSZSZ is aláírta azt a négyéves megállapodást, amely
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Több mint 24 milliárd bruttó bért kaphattak az elmúlt idényben az NB I-es játékosok.
A Golf GTI Edition 50 limitált széria a maga 325 lóerős motorjával az eddigi legerősebb GTI.
Petra Kvitová legnagyobb sikerei helyszínén, Wimbledonban szabadkártyával játszhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.