Zuhant az arany ára
Nem cáfolta meg a gazdasági tárca lapunk tegnap közzétett értesülését, amely szerint április 15-én 13,5 százalékkal emelkedik a lakossági földgáztarifa. A Fidesz szerint a kormány ismét fontos információkat akar eltitkolni az emberek elől.
A pénzügyminiszter tegnap mérhetetlen felháborodásának adott hangot és büntetőfeljelentéssel fenyegette meg a Hír TV-t, amiért az szerinte „bűncselekménygyanús” telefonbeszélgetéseket folytatott. Ismeretes: a múlt héten lepleződött le, hogy szocialisták a
Eddigi politikájának ellentmondva a párbeszédet, a széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés fontosságát hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc tegnap az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában, ám a megegyezésre törekvő, nyugodt stílus nem tartott soká
Nem szerepel a Központi Igazságügyi Hivatal (KIH) lobbistalistáján az a Geuronet Bt., amely a MÁV Cargo Zrt. privatizációja körül „koordinált” a vásárló fél, a Rail Cargo Austria megbízásából. Az osztrák Format hetilap birtokába került szerződésmásolat sz
Az állategészségügyről szóló törvény módosításával akadályozná meg a kis és közepes állattartó gazdaságok további térvesztését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Indokolásuk szerint ugyanis mára oda jutottunk, hogy helyi rendeletekkel s
A fokozottan védett tanúk vallomásának ismertetésével folytatódott a brutális lincselés ügyében előzetes letartóztatásban lévő nyolc olaszliszkai gyanúsított miskolci pere.
Banglades újabb két körzetében ütötte fel a fejét a madárinfluenza, ezzel már az ázsiai ország csaknem háromnegyedében okoz járványt a betegség emberre is veszélyes, H5N1-es vírustörzse. Kínában újabb áldozatot követelt a kór.
Az már egészen biztos, hogy Szász Emese megszerezte az olimpiai kvótát, Nagy Tímea pedig lemaradt róla, de a saint-mauri női párbajtőr grand prix előtt Mincza Ildikó esetében sem remélhettünk többet annál, mint hogy az ő helyzete továbbra is bizonytalan m
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vihar a baloldalon.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.