Az állam nem részvénytársaság
Az Európai Parlament megszavazta Magyarország és másik nyolc uniós tagállam csatlakozását a schengeni övezethez, így december 21-től megszűnhet a belső határellenőrzés egyebek között a ma-gyar–szlovák, a magyar–osztrák és a magyar–szlovén határon.
A Budapesti Építészeti Kamara szakmafelügyeleti bizottsága tegnap meghallgatta a budavári Dísz tér és a volt Honvéd Főparancsnokság rehabilitációs tervezése, terveztetése körül kialakult botrányban érintett szereplőket. Mint arról lapunk tegnap beszámolt,
Az ország két végében – Szegeden és Budapesten – ma és holnap Szerbia vendégszeretetét élvezhetjük, hála a Balkán Hangja Fesztiválsorozatnak, amelyen természetesen a bolgár, a görög és a román kisebbség kultúrájával is ismerkedhetünk. A szegedi Bartók Bél
Horváth Jánosnak, a Fidesz parlamenti képviselőjének adták át idén a Truman–Reagan Szabadság Emlékérmét. A tegnapi díjátadáson jelen lévő Orbán Viktor egyesült államokbeli hivatalos programjának folytatásaként többek között a külügyminiszteri poszt potenc
Más légitársaság gépén kellett elutazniuk tegnap a Malév – ebben az évben utolsó előtti – New Yorkba közlekedő repülőjére jegyet váltott utasoknak, mert a gép műszaki okok miatt nem szállt fel. A magyar légitársaság a téli menetrendjében nem repül az Egye
Szokatlan feladat elé állította a Regensburgnál félig elsüllyedt magyar szállítóhajó a német hatóságokat. Tegnap a jármű víz alá került középső részének felemelésén dolgoztak, búvár mérte fel a hajótesten keletkezett repedés nagyságát, amelynek körülhatár
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Guinness-rekordnak számít az egy feltöltéssel megtett 1205 kilométer.
Bejelentést tett Ursula von der Leyen.
Jön az újabb pofon?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.