Téli nyűgre csiripiszlit harapunk
A parlament mai ülése a kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd a Fidesz interpellációt intéz a legfőbb ügyészhez Gyurcsány elhíresült cégének ügyében.
A parlament mai ülése a kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd a Fidesz interpellációt intéz a legfőbb ügyészhez Gyurcsány elhíresült cégének ügyében.
Az utóbbi hetek kormányzati kommunikációs lépéseit figyelve úgy tűnhet, az MSZP feltalálta a kampánymentes kampányt. Természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy a nagyobbik kormányerő nem tart a választások előtt bő két hónappal rendezvényeket, a lendüle
A magyarok harmada semmilyen megtakarítással nem rendelkezik, többségük pedig a következő egy-két évben inkább a gazdasági helyzet és az életszínvonal romlására számít, és csak 5-10 év távlatában kezd el bízni a gazdasági előrelépésben. Egy országos repre
Míg a nyugati hatalmak egyre súlyosabb intézkedésekkel fenyegetik a nukleáris kérdésben makacs Iránt, addig Teheránban bejelentették, hogy sikerült továbblépni az Oroszországgal folytatott urándúsítási együttműködésről szóló tárgyalásokon.
Nemtetszésének adott hangot a szegedi ellenzék amiatt, amiért a helyi, sziksóstói fürdőberuházást a baloldali vezetésű önkormányzat zárt pályázattal akarja megvalósítani. Az ellenzéki képviselők azt nem értik, miért nem lehet nyílt pályázatot hirdetni, s
Nem az állam, még csak nem is az igazgatás reformjának foglalata az a törvénytervezet, amelyet most tett le az asztalra Sárközy Tamás professzor. A jogszabály csupán a közszféra egy szeletének, a kormányzati munkának a módosítását javasolja.
Kiigazítást vár a GKI Költségvetési kiigazítás várható Magyarországon a választások után – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. és az Erste Bank előrejelzésében. A kutatók arra számítanak, hogy a nyáron megalakuló új kormány még idén hozzákezd a
Komolyan kell venni a Standard and Poor’s hazánk kilátásain rontó új besorolását, mivel az ikerdeficit hatása komoly kockázatot jelent a gazdaság stabilitására – kommentálták elemzők a világ legnagyobb hitelminősítőjének döntését. A Fidesz sze
Hozzávetőleg harminc centiméterrel emelkedhet meg a tengerek szintje világszerte ebben az évszázadban a gyorsuló globális felmelegedés miatt – állapították meg ausztrál kutatók. Part menti települések kerülhetnek víz alá, gyakoribbak lesznek az árad
Ma demonstráció keretében követeli a Fidesz váci szervezete, hogy a város kábeltelevízió-szolgáltatója tegye elérhetővé a Hír TV adását. Január 23. óta az egykori tanácselnök által vezetett városban nem látható a csatorna műsora.
A Honvédelmi Minisztérium összesen 55 szolgálati lakás megvásárlását vagy felépítését tervezte 2005–2006-ban a költségvetésben megjelölt forrásokból, miközben a kormányprogramban évente 500 lakás beszerzését ígérték. A szaktárca főként a katonák öne
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az angol klubnak 14 napja van kifizetni a bírságot.
A Debrecen egyik legjobb játékosa közel áll ahhoz, hogy elhagyja a cívisvárost.
Meditatív élményt kínál a francia–kanadai Pásztorok című dráma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.