Veszélyes anyagok a honvédség nyakán
Várakozásokkal és a nemzetközi tőkepiaci trendekkel ellentétesen tegnap a BUX csökkenéssel zárta a kereskedést. A magyar indikátor 0,77 százalékkal gyengült, ezt a visszaesést az OTP, a Richter és a Magyar Telekom árfolyamában bekövetkezett negatív változ
Az Európai Unió irányelvei miatt a kamionok jelenleg napi kétezer forintért járhatják be egész Magyarország autópályáit, miközben a zöldek számításai szerint évente ezermilliárd forint költséget okoznak a társadalomnak. A helyzeten a környezetvédők általá
Orbán Viktor volt, illetve Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök is hivatalos, de nem sajtónyilvános látogatást tett a napokban Sólyom László köztársasági elnöknél, akivel a választásokig tartó parlamenti, kormányzati munkáról tárgyaltak.
Egyre közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, amikor korlátozni kell a gázfogyasztást az országban. Kóka János szerint ezt elkerülhetnénk, ha újabb fogyasztók állnak át kőolajra. Az energiahivatal nem biztos abban, hogy erre valóban van mód.
Interpellációt intéz a Fidesz Demszky Gáborhoz a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a Budapest Riport plakátjainak eltávolíttatása ügyében. Az ellenzék szerint a BKV Zrt. gyakorlatilag öncenzúrát gyakorolt, amikor a főpolgármester arcképét ábrázoló rekl
Politikai feszültség gerjesztésére használta az országába irányuló orosz gáz- és áramszállítások akadozását Mihail Szaakasvili grúz elnök. A Dél-Kaukázusba irányuló csővezeték felrobbantása miatti kiesését a Gazprom Azerbajdzsánon át pótolja. Szaakasvili
Több emberi jogi szervezet és afrikai állam fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy Szudán készül átvenni az Afrikai Unió soros elnökségének tisztségét. A szervezet jelenleg békefenntartó erőket állomásoztat az észak-afrikai ország Dárfúr tartományában, és köz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.