Kiszámoló

Egy bolond százat csinál, kétélű fegyver, csak három haldoklót látogatni megyünk, négy deszka közé tették, öt görög öt törököt dögönyöz, hat kis fia talpon, s véres viadalra száll a veres alkony, hétre ma várom a Nemzetinél,
Te már nem játszol!
Egy a jelszónk: a béke, kétszer voltam kopasz életemben, három a kislány, négy-öt magyar összehajol, hat ház nem falu, hétpecsétes titok.
Neked is kitelt az időd!
Egy pohár bor a hazáért meg nem árt, két szemem világa, életem csillaga, három domb van napkeletre, a lónak négy lába van, mégis …, öt rossz forintért kapsz olcsó szerelmet, cellát söprögetünk, lészen éj és nap, hat nap és hat éjjel, s a hetediken megpihenünk.
Nincs már rád szükség!
Ahol egy van, ott egy sincs, hát maga megbolondult, hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond, vajon hova fut a kocsi, három falun át, mindennap négyszer elmegyek lakásod előtt, a Fürdő utca szögletén, nem megy ötről a hatra, heten mint a gonoszok.
Vissza se gyere!
Egy akol, egy pásztor, lássuk, uramisten, mire megyünk ketten, háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza, azóta, hogy a lelkem vele volt, négyszer megújult már a telehold, a Fiú ráhajol öt szent sebével, úgy sincsen fiam, csak öt kis lyánycselédem, éhen hal, aki hat mesterséget tud, hetedik mennyország.
Le is út, fel is út!
Egy hegy megy, vele megy egy másik hegy, két szárnya van, gyors ló: ez ama Pegazus, tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre, negyedik hasonlat: hogy a malac élve nem szokott fizetni se nyárba, se télbe, elfogyni lassan, mint öt koronád, mossa márványtalpát hat tengernek partja, túl hetedhét országon.
Mire vársz, még mindig itt vagy?
Egy csók és más semmi, több kettőnél, harmadik nap a nád megzörrent megette, a negyedik nap estvelén delejszerű álomba mélyedt, kétszer kettő néha öt, a Biblia is csak hat betűből áll, hétszer jaj annak, aki tán olvassa verseid.
Távozz békével!
Míg akad egy kerék, mit tovább vihetnék, most is harmatozik két szeme pillája, három éve múlik, hogy utána kérdez, negyedik nap, délben, nagy hegyek lebegtek délibáb vizében, kezem szegény öt ujja didergőn összesimult nyűtt, limlomos zsebemben, elnyelne hat ökröt, hét szűk esztendő.
Uccu neki, elmehetsz!
Egy fenékkel két lovon, a faluban nincs több kislány, csak kettő, háromba vágtad, édes, jó Lajosom?, a negyedik nap fegyvereit vizsgálta Ugodnak, potom öt percet lányos idődből vágj a szívembe, ahol hat embernek jut, a hetedik se marad éhen.
Rád sincs már szükség!
Én is hiszek, egy-két szép dologban, egyik nyugatra néz, a másik keletre, harmadik, negyedik, isten tudja, merre, ma öt éve furcsa virág lettél, szeretnék szántani, hat ökröt hajtani, ám a szent barátot megcsókolta hétszer.
Neked is csak eddig tartott a játék!
Egy pillanat s kész az idő egésze, lélek és bor két atyafi, három a tánc, a négy fal omlik, az ébenfa zongora négybe szalad, Jakab ötször-hatszor, mint eleven falnak, fejjel nekiront a maroknyi magyarnak, ünnep s lány hétszer átkozott legyen.
No, lám, ketten maradtunk.
A párttal, a néppel, egy az utunk, álmaimban téged látlak, két karomba téged zárlak, három görbe legényke, róka rege róka, négy fal között, bús öt érzék, öt halk rabszolgám, fekete-zöld babérfák terhe hatodik éve hull sírodra, e világon ha ütsz tanyát, hétszer szüljön meg az anyád!
Te vagy a fogó!