Tűzvész pusztított a születésnapi partin
A kormányzás szenvedély és hit – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitóján a Bourbon Rendezvényházban. Bár korábban azt mondta, hogy nagy a jólét, mégis a mélyszegénység elleni küzdelemre koncentrált beszédében.
A kormányzás szenvedély és hit – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP politikai évadnyitóján a Bourbon Rendezvényházban. Bár korábban azt mondta, hogy nagy a jólét, mégis a mélyszegénység elleni küzdelemre koncentrált beszédében.
Magyarországon a szükségesnél lassabban nő a háztartások és a vállalkozások számítógéppel és internettel ellátottsága. Annak ellenére, hogy a szabad demokraták uralta informatikai és oktatási minisztérium súlyos milliárdokat költött az előző három és fél
Miközben a világsajtó is beszámolt arról, hogy Brüsszelben nem tartják hitelesnek a magyar felzárkóztatási programot, s az Európai Bizottság intézkedésekre szólította fel a kormányt, keveset hallani arról, hogy a testület tíz tartalmi kérdésben is jogsért
Három éve már, hogy megszülettek a tervek a Duna Televízió Rt. és a csatorna munkatársai közötti kollektív szerződésről. Eddig érdemi előrelépés nem történt, de a televízió alelnöke lapunknak elmondta: 2006 első fél évében aláírhatják a dokumentumot.
Amikor a hazai – még nem végleges, viszont emelkedő – HIV-vírus-fertőzöttségi mutatókat a világtendenciákkal hasonlítjuk össze, hajlamosak vagyunk azt mondani: ugyan, hol vagyunk ettől? Hiszen ma a különböző földrészeken egyes források szerint
Az E.ON Irántól venne földgázt Németország vezető közüzemi szolgáltatója, a Mol Rt. gázüzletágát megvásároló E.ON Irántól szeretne földgázt venni – írta a Handelsblatt a társaság vezérigazgatóját idézve. Wulf Bernotat szerint egyelőre ké
Már szombat óta üzemel az a minden hálózatból ingyenesen hívható országos kátyúvonal, amelynek zöld számán az ország minden pontjáról bejelenthetők a közúti kátyúk. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a hét végén újabb ígéreteket tett az úthibák
Az ország legszegényebb térségében, az edelényi országgyűlési választókerületben meglehetősen drága kampányt folytat az MSZP, hiszen a párt jelöltje, a miskolci Gúr Nándor sok tíz millió (egyes vélemények szerint százmillió) forintos kiadással próbálja me
Néhány hónappal azután, hogy Várpalota önkormányzata átadta a helyi kórház működtetését a Palotahosp Kft.-nek, egyre több jel mutat arra, hogy az új tulajdonos nem válogat az eszközökben, amikor növelni kell az intézmény hatékonyságát. Alkalmazottakat kül
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.