Magyar lett az év embere Vallóniában
Jogerősen is kimondta tegnapi ítéletében a Fővárosi Bíróság, hogy Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök jogellenesen távolította el 2003-ban Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről.
A kiengesztelődés, valamint az emberek és népek közötti harmónia szolgálatába kívánja állítani pápaságát XVI. Benedek. A szerdai kihallgatás során elárulta, miért választotta a Benedek nevet.
A Bokros-csomagot idéző, huszonkétezer fős elbocsátás várható a közszférában – írta a Világgazdaság. Nem tervez ilyen lépéseket a kormány – reagált László Boglár kormányszóvivő.
Délelőtti bizonytalankodó ingadozása után komolyabb fordulatok nélkül tegnap szinte végig lejtmenetben volt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde fő indexe végül a kereskedés hajrájában sem tudott javítani, s a napot 158 pontos csökkenéssel, 16 377,74 ponton fej
Épphogy véget ért a divízió I-es, máris kezdődik az A csoportos világbajnokság. A jégkorongszezon tehát, dacára az észak-amerikai liga (NHL) eltörölt idényének, 2005-ben is kitart májusig. A 16 napon át Ausztriában, közelebbről Bécsben és Innsbruckban zaj
Több mint százkilencvenmillió forintot nyert a kormányhoz közel álló Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által vezetett projekt a munkaügyi minisztériumon belül működő Equal Nemzeti Programiroda pályázatán.
Rendkívül feszültté vált a hangulat a Külügyminisztériumban, mióta a politikai vezetés valósággal feldarabolta az uniós ügyek kormányzati irányítását. Úgy tudni, a tárca legfelsőbb irányítói és az integrációs ügyekért felelő részleg között igen élesek az
Ha eddig azt hittük, hogy a kompakt buszlimuzinok terén már nehéz újat hozni, akkor alaposan tévedtünk. A Mazda 5-ben minden kicsit másféle, mint amit megszoktunk, s ettől az egész autó kifejezetten újszerű, sőt néha meghökkentő.
Közlekedési káosz várható Győrött a következő időszakban. Az önkormányzat ugyanis a közlekedési szempontból oly fontos aluljárót (amely a város vasútvonal miatti kettéosztottságát csökkenti) és az ahhoz vezető bekötőutakat gyakorlatilag egyszerre építi, m
Szerdán új fordulattal bővült a brit választási harc. Kiszivárgott – nem tudni, kinek a jóvoltából –, hogy tíz nappal az iraki katonai beavatkozás előtt Lord Goldsmith, a brit kormány főügyésze intette a miniszterelnököt: nehéz lenne bíróság e
Magyarországnak ma az a legnagyobb problémája, hogy nincs közös célja – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap, amikor bemutatta a Nemzeti Konzultációs Testület által elkészített kérdőívet, amelyet a következő egy hónapban az ország mind
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Exkluzív interjú az ukrajnai terrorról.
Berendelték a külügyminisztériumba Sándor Fegyirt.
A legnagyobb lapok leborultak a párizsiak nagysága előtt, míg a királyi gárda megkapta a magáét tőlük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.