A távol maradók jelentik a nagy kihívást
Tulajdonjogot szerezhet a védett közparknak számító Margitszigeten egy egyelőre ismeretlen vállalkozás, a Fővárosi Közgyűlés által a múlt héten elfogadott határozat ugyanis megengedi ezt – értesült a Magyar Nemzet. A dokumentum alapján a jövő évi ús
Tulajdonjogot szerezhet a védett közparknak számító Margitszigeten egy egyelőre ismeretlen vállalkozás, a Fővárosi Közgyűlés által a múlt héten elfogadott határozat ugyanis megengedi ezt – értesült a Magyar Nemzet. A dokumentum alapján a jövő évi ús
Oroszország támogatja a Mahmúd Abbász vezetésével a palesztin–izraeli fegyveres szembenállás megszüntetésére tett lépéseket – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután tárgyalt a Palesztin Hatóság új elnökével, aki moszkvai látogatáson ott tartóz
Egyre nagyobb aggodalommal figyelik az egészségügyi hatóságok, miként terjed a madárinfluenza Délkelet-Ázsiában. A kór emberre is veszélyes vírustörzse két újabb thaiföldi tartomány baromfitenyészeteiben is megjelent, miközben Vietnamban újabb áldozat, eg
A NATO még ezen a héten dönt arról, hogy elfogadja-e a Magyar Honvédség kiképzőit, könnyűlövész-katonáit és tankjait az iraki rendezés elősegítéséhez. Az arab ország újjáalakuló hadseregének felajánlott 77 darab T–72-es harckocsit február közepén te
Fél éve egy fillért sem kap az Oktatási Minisztériumtól (OM) az Esélyt a Tanulásra Közalapítvány, amely a hátrányos helyzetű tanulók támogatásáért felelős. A szervezet tartalékait felhasználva a napokban öt hónapra visszamenőleg kifizette a hallgatóknak a
Míg az ellenzéki pártokból meglepetést váltott ki, hogy Paizs Miklós ügyében – akit közösség elleni izgatással gyanúsítottak – bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK vizsgálati főosztálya, a kormánypártok politikusai közömböse
Kormányrendelet megalkotását javasolják annak érdekében, hogy elkülönüljenek az Országos Meteorológiai Szolgálatnál az alap- és a piaci szolgáltatások. Megmarad a siófoki viharjelző állomás és a Kékestetőn továbbra is lesz hagyományos megfigyelés.
Gyurcsány Ferenc kormányfő megnevezte jelöltjeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába. A jelölés annak ellenére történt meg, hogy az Alkotmánybíróság még nem hozta meg döntését a kinevezések jogi alapját jelentő jegybanktörvényről. Ha a taláros
Számos gazdasági vezető kísérte el Mádl Ferenc köztársasági elnököt Spanyolországba. Az államfői vizit kiemelt részét képezi a magyar–spanyol kereskedelmi kapcsolatok további élénkítése.
A székesfehérvári maffiaügyként elhíresült per vádlottjait tegnap a Pest Megyei Bíróságon bűnösnek mondták ki, azonban csupán felfüggesztett szabadságvesztést, megrovást vagy éppen pénzbüntetést kaptak. A huszonhárom rendőrtiszt, ügyész, ügyvéd és több bü
Fontos jogköröket vontak el Szekeres Imrétől az MSZP hét végi tapolcai elnökségi ülésén. Információink szerint a elnökhelyettest tartják felelősnek abban, hogy a vasi szervezetben történtek nyilvánosságra kerültek, illetve nehezményezték pártszervező munk
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.