MNB: kőbe vésett fizetésemelések
Nem kötelező betartaniuk a bankoknak és a hitelezéssel foglalkozó cégeknek a magatartási kódexet. Minden társaság maga döntheti el, hogy aláveti-e magát az új szabályoknak. Olyan is akad, amelyik nyíltan kimondja: nem fog csatlakozni a kódexhez. Róna Péte
Miközben a nagyhatalmak többsége tárgyalni kíván Iránnal annak nukleáris programja kapcsán, Franciaország elnöke nagyon határozott hangon bírálta a perzsa államot, többek között azért, mert szerinte Izraelre nézve nagyon komoly veszélyt jelent. Az izraeli
Már csak Hillary Clinton amerikai külügyminiszter aláírása hiányzik ahhoz, hogy az Egyesült Államok kiadja keleti szomszédunknak a legnagyobb román szélhámosként elhíresült Mihai Necolaiciucot. Több mint százmillió dollár elsikkasztásával a román államvas
Kevesebb mint az iskolák egyharmadában működik hatékonyan a tantárgyak nélküli, úgynevezett nem szakrendszerű oktatás, pedig az iskolák a törvénynek engedelmeskedve bevezették azt – derül ki az Oktatási Hivatal felméréséből. Bár az új rendszer egyik célja
Ötven óriásplakáton hirdeti a szlovákiai magyar közéleti hetilap, a Szabad Újság kiadója, hogy „Az olvasó nemzetisége? Nem akadály, ha megérti, amit olvas!”. Az óriásplakátok szeptember elsején jelentek meg Dél-Szlovákia-szerte, azaz a szlovák államnyelvt
Összességében negyedmilliárd forinttal gazdálkodhatnak kevesebből jövőre az önkormányzatok – jelentette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke tegnap Debrecenben. Szükségesnek ítélte önkormányzati delegáltakból kamara felállítását
Eddig csaknem kétezren írták alá azt a petíciót, amely tiltakozik a foglalkoztatók működését nagymértékben veszélyeztető kormányrendelet módosítása ellen. Tizenegy dél-békési település polgármestere állt a kezdeményezés mögé, mivel a rendeletet semmilyen
Újfajta óraszerkezettel indult az EU szervezte Fiatal tudósok versenyén Hunyadi Áron, a műszaki egyetem hallgatója. A modell, amely a gravitáció káros hatásait képes egy másodperc töredéke alatt kompenzálni, a harmadik helyezést hozta a diáknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre súlyosabb a volt vezérkari főnök villabotránya.
According to PM Orban, the real credit belongs to his wife.
A Tisza Párt szolgálatába szegődött volt vezérkari főnök elképesztő luxusban élt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.