Röviden
Csak idén az első öt hónapban közel hatszáz közúti balesetet okoztak motorkerékpárosok a rendőrség nem hivatalos adatai szerint. A nyilvántartások arra nem térnek ki, hogy hány ütközésben vettek részt kétkerekű járművek, azt viszont közölték, hogy január
Csak idén az első öt hónapban közel hatszáz közúti balesetet okoztak motorkerékpárosok a rendőrség nem hivatalos adatai szerint. A nyilvántartások arra nem térnek ki, hogy hány ütközésben vettek részt kétkerekű járművek, azt viszont közölték, hogy január
Elkeseredett gyerekek, dühöngő, pénzük után futó szülők, és horribilis tandíj: ha szóba kerül az Első Magyar Média Akadémia, leginkább a fentiek jutnak azok eszébe, akik ismerik a vállalkozást. A cég több mint egymillió forintot kér egy 16 foglalkozásból
Kijárási tilalmat rendeltek el Ürümcsiben, a zavargások sújtotta Hszincsiang-Ujgur autonóm tartomány fővárosában. A vasárnap óta tartó hacok továbbra sem csillapodtak, a rendőrség pedig mintegy 1400 embert tartóztatott le.
Magyarország uniós támogatásoktól eshet el, amennyiben 2011-ig nem teljesíti az EU részecskeszennyezésre vonatkozó előírásait – hívták fel civil szervezetek több minisztérium figyelmét. A zöldek szerint Budapest és számos vidéki nagyváros levegője is rend
Háborognak az esztergomi Bástya áruház üzlethelyiségeinek tulajdonosai, mert az önkormányzat érvényes építési engedély és előzetes értesítés nélkül bontani kezdte a bevásárlóközponthoz vezető teraszt és rámpát. A vállalkozók nem értik az önkormányzat lépé
Tegnap már nem tudta folytatni a hétfői emelkedést a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX, amely csak néhány pontra zárt a napi minimumtól. Az enyhe értékpiaci érdeklődésben a kisebb spekulánsoké volt a főszerep. A vezető részvények is veszítettek értékükb
Fejenként több mint félmillió forintos költséggel másfél tucatnyi hídmérnököt, köztük a Magyar Közút szakembereit vitte Kínába tanulmányútra a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége. Arról a társadalmi szervezetről van szó, amelyik saját iro
Ismét visszatérhet a banki újítások és értékpapír-átcsomagolások kora, amely a jelenlegi pénzügyi válság egyik kirobbantója volt. A pénzintézetek egyre több kiskaput találnak a szabályozók között annak érdekében, hogy minél kevesebb saját tőkét kelljen fe
I N F R A K U L T Ú R A
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.
A beszédét az interneten is lehet majd követni.
Az orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások. Putyin azt mondta, ő támogatja a tárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.