Várossá válna Verpelét
Pályázatot kíván benyújtani a városi cím elnyeréséért az önkormányzati minisztériumhoz a Heves megyei Verpelét nagyközség önkormányzata – olvasható a Heves Megyei Hírlap csütörtöki számában.
Pályázatot kíván benyújtani a városi cím elnyeréséért az önkormányzati minisztériumhoz a Heves megyei Verpelét nagyközség önkormányzata – olvasható a Heves Megyei Hírlap csütörtöki számában.
A Tubesre tervezett katonai radar építési engedélyének kiadásához kötelező lett volna környezeti hatásvizsgálatot készíteni. A tervek nem felelnek meg a vízbázis védelmével kapcsolatos jogszabályoknak, a lokátor sugárzásának hatásairól pedig nincs elég ad
Több mint 160 ember munkahelye szűnik meg Tatabányán: egy japán anyavállalat bezárja a helyi gyárat, és a teljes létszámot elbocsátja. A gyár egyik alkalmazottja úgy tudja, hogy a leépítéseket februárban kezdik meg. A japán vezetők nem nyilatkoztak.

Az SZDSZ azt szeretné, ha a január 29-i rendkívüli parlamenti vitanapra – a hagyományoktól eltérően – írásos előterjesztés készülne, a szabad demokraták azt is szorgalmazzák, hogy az ülésen a képviselők szavazzanak a Költségvetési Tanács tagjairól – mondt
Csendőrök járhatják újra a magyar falvakat az egyik kormányközeli napilap írása szerint. A sajtótermék a Változásért Szövetségnek a mezőőri szolgálat megerősítéséről szóló elképzeléseiből jutott erre a következtetésre. A kakastollas kalapok persze nem fog
Az alkotmánnyal és egyéb törvényekkel is ellentétes a kormány által megkötött EU-s hitelszerződés. A kormánynak az Országgyűléstől kellett volna felhatalmazást kérnie, enélkül nem is dönthetett volna, de még a szerződés feltételeiről sem tájékoztatta a tö
Újabb három térfigyelő kamerát helyeztek üzembe a meglévő nyolc mellett szerdán Zalaegerszegen; a város polgármestere szerint ez a közterületi rendszer már eddig is hozzájárult ahhoz, hogy a megyeszékhely az ország legbiztonságosabb nagyvárosának számít.
Az egészségügy történetének legnagyobb fejlesztése valósulhat meg azzal, hogy a kormány megemelte a póluskórházak pályázati keretét – jelentette be Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára a kabinet szerdai ülését követő kormányszóvivői táj
24 százalékkal többen jelentkeztek az orvosoknál influenzaszerű megbetegedéssel, mint az előző héten, de járvány továbbra sincs Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályának főorvosa szerdán.
Legalább 150 millió forintba kerülne a HÉV kiszervezése a BKV-ból – mondta Gulyás Attila szerdán. A szakszervezeti vezető hozzátette: jövő hétfőn telik le a határidő, amelyet a kérdéseik megválaszolására adtak a közlekedési vállalat vezetőinek – akik több
Pártjának helyzetéről tájékoztatta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Sólyom László államfőt, aki hivatalában fogadta a magyarok érdekvédelmi szövetségének vezetőjét szerdán – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Egy társadalom sem engedheti meg magának, hogy bizonytalanságban hagyja, vagy egyenesen pusztulásra ítélje a leszakadókat – áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) közös közleményében, amelyet
Alkotmánybírósághoz fordul a ferencvárosi időközi országgyűlési választás nyomán a választókerületek aránytalansága miatt a Political Capital (PC) – közölte az elemző intézet szerdán. A Független Jogász Fórum (FJF) szerint nincs értelme a PC alkotmányjogi
Vagyonvizsgálatot rendel el a balassagyarmati polgármesteri hivatal, ha a segélyt kérők életvitele, illetve a bevallott adatok alapján megkérdőjelezhető a rászorultság – közölte a Nógrád megyei város alpolgármestere szerdán.
Még mindig hibás az OEP adatbázisa – közölte az intézmény közleményében. Hangsúlyozta: a „piros lámpától” függetlenül minden beteg jogosult az ellátásra. • OEP-programhiba miatt „piros lámpa”
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében azt a férfit, aki a 2006. október 23-ai tüntetésen beindította a Városháza parkban kiállított régi harckocsit és azzal közlekedett
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint 2009-ben megvalósult a közszférában a bérstop, mert a közszolgálat egyetlen tarifarendszere sem emelkedik. A szervezet elfogadhatatlannak tartja a bérstoppal és a közszféra 2009-es keresetkompenzációj
Délnyugat felől enyhe, nedves levegő érkezik fölénk, ezért sokfelé várható eső. Többfelé jelentős mennyiség is eshet. Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
Hatvan nappal meghosszabbította a kiskunlacházi gyermekgyilkosság felderítésére két hónappal ezelőtt indított nyomozás befejezésének határidejét a Pest megyei Főügyészség – tudatta Csecserits István szóvivő.
Nincs tabutéma a költségvetési kiadáscsökkentés tekintetében, az idei évre tervezett 2,6 százalékos hiány pedig sarokkőnek tekinthető – mondta Molnár Albert, az MSZP országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Szóljon, aki felismeri!
Csak egy viharra készültek.
Áldozat volt a vb-éllovas eseténél is, így a holland a rivális George Russellével hasonlította össze azt. Kiderült, Piastrit miért büntették, és Russellt miért nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.