Késik a pótlékok felülvizsgálata
Az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíj-kiegészítések felülvizsgálata nyáron fejeződhet be – tudta meg a Magyar Nemzet Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárától.

Magas szintű politikai kapcsolatokat és a jelek szerint jól jövedelmező üzleti vállalkozást is jelent napjainkban a hallgatói önkormányzatok vezetésében részt venni.
Érvényes és eredményes népszavazáson a többség elutasította Nagyegyháza településrész önálló településsé válását a Fejér megyei Óbarokon vasárnap.

A hatékony országgyűlési munkavégzés érdekében a Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselői csoportot hozott létre, amelynek vezetője Karácsony Gergely, helyettese Szabó Rebeka – közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
Nem korholni kell a kort, amiben élünk, nem szomorkodni, hogy mivé lett a világ – fogalmazott Erdő Péter a XVI. Benedek pápa szolgálatának utolsó vasárnapján bemutatott hálaadó szentmisén.
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők várhatóan nem fogadnak el jelentősebb törvényjavaslatot.
Wittner Mária és Nyitrai Zsolt Füzesabonyban, Bús Balázs és Varga Mihály Óbudán, Hende Csaba és Ágh Péter pedig Esztergomban emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól.
A Klubrádió megmaradásáért tartott szimpátiatüntetést vasárnap délután Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél a Hadd Szóljon! Egyesület.
A szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant – mondta Áder János a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
A meteorológiai tél utolsó hetének elején esős, enyhe idő lesz, több helyen 10 foknál is melegebb várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
A kommunizmus bűn volt a nemzet, az ember és a kereszténység ellen – írta közleményében a KDNP.
A múlt évben a KNBSZ főigazgatójának irányításával több minisztériumi vezetőt, honvédtisztet figyelmeztettek, hogy rossz társaságba keveredhet.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon programja Európa legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsát vezetné be Magyarországon.
Négy helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást az országban: Pázmándon és Révfülöpön polgármestert és képviselőket, Csurgónagymartonban és Szabadszentkirályon csak településvezetőt választanak.
Népszavazást tartanak vasárnap a Fejér megyei Óbarok községben, mert a település Nagyegyháza nevű része szeretne önálló önkormányzatot alakítani.
A kommunizmus áldozatainak hétfői emléknapja alkalmából országszerte tartottak, illetve tartanak állami önkormányzati, párt- és civil megemlékezéseket.
Orbán Viktor évet értékelt, az Alkotmánybíróság veszélyes döntést hozott, listázásra derült fény az ELTE BTK hallgatói önkormányzatánál – az elmúlt hét főbb hírei némi ellenzéki mozgolódással és MNB-s botránnyal fűszerezve. Heti összefoglaló.
A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékeztek mintegy háromszázan szombat este Budapesten.
Vaddisznók portyáztak Salgótarjánban, az állatok élelem után kutattak a város belső részein.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötöslottó- és joker-számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Xabi Alonso együttese egy nagy vihar miatt Floridából nem tudott időben elindulni New Yorkba.
Közzétette az adóhivatal, hogyan adózik a saját termelésű zöldség vagy gyümölcs árusítása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.