Az MSZP elkezdett udvarolni Jávoréknak is
Az MSZP levélben kéri fel a Párbeszéd Magyarországért pártot, hogy vegyen részt az ellenzéki egyeztetésben.
Az MSZP levélben kéri fel a Párbeszéd Magyarországért pártot, hogy vegyen részt az ellenzéki egyeztetésben.
A vörösiszapon tárolt retúrvíz lúgkoncentrációját nem ellenőrizték, abból tudomásuk szerint más sem vett mintát – mondták a tanúk.
Nem sikerült megegyezniük az LMP-frakció megszűnése kapcsán megüresedő jegyzői és bizottsági pozíciók betöltéséről.
Az MSZP levélben kéri fel a Párbeszéd Magyarországért pártot, hogy vegyen részt az ellenzéki egyeztetésben.
A vörösiszapon tárolt retúrvíz lúgkoncentrációját nem ellenőrizték, abból tudomásuk szerint más sem vett mintát – mondták a tanúk.
Nem sikerült megegyezniük az LMP-frakció megszűnése kapcsán megüresedő jegyzői és bizottsági pozíciók betöltéséről.
Több célja is van a közigazgatási rendszer átalakításának.
Csaknem öt tonna lejárt szavatosságú hústerméket foglaltak le az élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei szerdán és csütörtökön Budapesten.
A hétvégén még többfelé várható havazás, de mindeközben enyhülni kezd az idő, és vasárnap már 13 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
A debreceni Kenézy-kórház általános sebészeti osztályára is kiterjesztették a látogatási tilalmat az influenza miatt.
Saját döntését dobta sutba az Alkotmánybíróság keddi határozatával, mely törli a Btk.-ból az önkényuralmi jelképek tilalmát. Április 30-ig új szabályozás kell, vagy horogkereszttel is lehet vonulni.
Megérkezett a rendőrségre az ELTE bejelentése a Bölcsészettudományi Kar (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) adatkezelésével összefüggésben. Az NNI feljelentéskiegészítést rendelt el.
Polgármestert választanak a Baranya megyei Szabadszentkirályon vasárnap a település korábbi vezetőjének lemondása miatt.
Az Európai Területi Társulások a motorjai lehetnek a régiók közötti együttműködésnek – véli Navracsics Tibor.
Kiírták a közbeszerzést a fővárosi és agglomerációs közlekedési hálózat egységes forgalmi modelljére.
Filmes esttel emlékezik a kommunizmus áldozataira az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség erzsébetvárosi csoportja február 25-én.
A Fidesz mindent megtesz azért, hogy az emberek terheit tovább enyhítse, ezért a rezsicsökkentés folytatódik.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Párbeszéd Magyarországért nem alakíthat frakciót a Fővárosi Közgyűlésben.
Az utóbbi időben közzétett „szenzációhajhász” tudósítások miatt a média- és hírközlési biztos egyeztetést kezdeményezett.
Intézkedéseivel a kormány biztonságot nyújt a családoknak ahhoz, hogy több kívánt gyermek szülessen meg.
A Fidesz szerint a jelenlegi kormánytöbbség valódi segítséget adott a megváltozott munkaképességű embereknek, nem csak „álfoglalkoztatást”.
Navracsics Tibor szerint a kormányzat letette a közigazgatás átalakításának alapjait, és működteti a rendszert.
Nem kell külön telephelyet létesítenie a budapesti székhellyel nem rendelkező taxis vállalkozásoknak, a helyi iparűzési adó hatálya alá azonban továbbra is be kell jelentkezniük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Lényegében a teljes stafírungot az adófizetők állták.
A miniszterelnök köszönetet mondott a MÁV–Volán-csoport Haváriaközpontjában dolgozóknak a kitartó munkájukért.
A multinacionális cég nagy ívben tesz a „fideszes véglényekre”, nem válaszolnak a feltett kérdésekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.