Száz hajléktalan feje fölé kerülhet fedél
Száz hajléktalant vontak be Budapesten a vöröskereszt programjába; a résztvevők közül többen képzettséget szerezhetnek és munkához is juthatnak.
Száz hajléktalant vontak be Budapesten a vöröskereszt programjába; a résztvevők közül többen képzettséget szerezhetnek és munkához is juthatnak.
A Hír Televízió információi szerint a délután folyamán a jegybank épületében folytatódnak az egyeztetések.
Kedden 9 óra előtt kezdődött a pécsi pszichológusnő meggyilkolásával gyanúsított férfi kihallgatása. A feltételezett elkövető valószínűleg részletes vallomást tesz.
Száz hajléktalant vontak be Budapesten a vöröskereszt programjába; a résztvevők közül többen képzettséget szerezhetnek és munkához is juthatnak.
A Hír Televízió információi szerint a délután folyamán a jegybank épületében folytatódnak az egyeztetések.
Kedden 9 óra előtt kezdődött a pécsi pszichológusnő meggyilkolásával gyanúsított férfi kihallgatása. A feltételezett elkövető valószínűleg részletes vallomást tesz.
Csökkentené a közlekedési bírságok összegeit és betiltaná a lézerblokkolót is az a kormányrendelet-tervezet, amelyet következő ülésén tárgyal a kabinet.
Orbán Viktor szerint kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel. A kormányfő kijelentette: ennek része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen.
A térségi integráció meggátolhatja, hogy az unió olyan módon szakadjon szét, hogy bizonyos tagállamok képtelenek legyenek felzárkózni.
Valószínűleg pályahiba miatt siklott ki kedden egy 2-es villamos Budapesten a Kossuth Lajos térnél.
Árokba borult egy szén-dioxidot szállító tartálykocsi kedden délelőtt Répcelak és Beled között a 86-os főúton, a szén-dioxid szivárog, a balesetben két ember megsérült.
Elfogták a szombati győri gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfit. A Magyar Nemzet kedden utcára kerülő számában már beszámolt róla: a korábban nagy erőkkel keresett férfi a meggyilkolt nő ismerőse volt.
Az ORFK a jövőben a stratégiai kérdések meghatározásával foglalkozik majd. Ennek érdekében Pintér Sándor belügyminiszter úgy döntött, hogy a Készenléti Rendőrséget továbbfejleszti.
Négy év után újra megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó a jövő héten – tudatta a beruházó Sziszi Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Mi vezetett a multinacionális kereskedelmi dolgozók általános kiszolgáltatottságához? Erről is beszél a Magyar Nemzetnek adott interjújában Bubenkó Csaba.
A gellérthegyi Sziklatemplomot az idén nyáron is sok külföldi és hazai vendég keresi fel. A pálos rendi kegyhelyet 1926-ban a Magyarok Nagyasszonya emlékére szentelték fel.
Négygyermekes asszonyt öltek meg Győrben a napokban egy adyvárosi panellakásban, a bűncselekménnyel összefüggésben egy 41 éves férfit keres a rendőrség.
Új közigazgatási államtitkárokat nevezett ki a köztársasági elnök a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba (NFM), az Emberi Erőforrások Minisztériumába (Emmi) és a Vidékfejlesztési Minisztériumba (VM) – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Ebben az évben csaknem tízezer belügyi dolgozó és családja részesül támogatásban üdülési szolgáltatás formájában az Erzsébet-programnak köszönhetően.
Portik Tamásra a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott egyenruhások tehettek terhelő vallomást.
A kormány az idén 50 millió forinttal segíti a Kárpát-medencében élő kisebbségek jogvédő szolgálatát.
A vörösiszap-katasztrófában átszakadt X-es iszaptározó felét lefedte a Mal Zrt., és további 7,5 hektáron mentesítette a területet.
A Dráva vízgyűjtőjén az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására a folyó magyar szakaszán is gyors árhullám alakul ki, amely várhatóan kedden tetőzik Őrtilosnál, és pénteken hagyja el Drávaszabolcs térségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.