Botka harcba száll a posztért
Elfogadja a több megyében kapott jelölést, és indul a Magyar Szocialista Párt országos választmányi elnöki posztjáért Botka László, Szeged polgármestere.
Elfogadja a több megyében kapott jelölést, és indul a Magyar Szocialista Párt országos választmányi elnöki posztjáért Botka László, Szeged polgármestere.
A külügyminiszter szerint biztos, hogy az ország „egy fillért sem" veszít el a kohéziós támogatásokból.
A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a kormány a Széll Kálmán-tervben foglaltaknál is nagyobb mértékben kívánja csökkenteni a gyógyszerárak támogatására szánt összeget – közölte a párt pénteken az MTI-vel.

Levélben mondott köszönetet Cser-Palkovics András (Fidesz–KDNP), Székesfehérvár polgármestere Tarlós István főpolgármesternek amiatt, hogy a főváros nem helyezi újra forgalomba a Budaörsi úton, az M1–M7 autópálya bevezető szakaszán tavaly nyáron kialakíto
Elindult a forgalom péntek délután Szeged új, 2-es számú villamosvonalán, az első utasokat az Indóház tér és az Európa liget között az alacsonypadlós Pesa Swing Szeged típusú villamosok szállították.
Újabb kizárási indítványt nyújtott be a romák elleni támadássorozat ügyében eljáró bírói tanács elnöke, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott.
Magyarország nem léphet ki az Európai Unióból – ebben egyetértettek a Magyarországi Európa Társaság szervezésében pénteken Budapesten tartott konferencia előadói.
Három új éjszakai járat indul Budapesten szombattól, de még mielőtt Vitézy Dávidtól megkérdeztük volna, mennyiből, kiderült: még nyer is 130 milliót a BKV.
Vas megyében folytatja országjárását a jövő héten Schmitt Pál köztársasági elnök, aki látogatásának első napján találkozik Danilo Türk szlovén elnökkel is.
Egy embert életfogytiglani, hármat határozott időtartamú fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Törvényszék első fokon.
Feloszlatta magát Visegrád képviselő-testülete még szerdán, miután többségi szavazással elfogadta az egyik képviselő erről szóló indítványát.
Felfüggesztették annak a 73 éves asszonynak és leányának a kilakoltatását, akiket a végrehajtó Palota Holding kedden reggel készült az utcára tenni.
Jogalap hiányában elutasította a Fővárosi Törvényszék pénteken azt a keresetet, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több tízmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt Bokros Lajostól.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Négy Mancs Alapítványt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt – közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos pénteken.
A belvíz- és árvízkárok megelőzése a célja annak a kutatásnak, amelyben a szegedi és az újvidéki egyetem földrajztudományi és geoinformatikai szakemberei vesznek részt.
Kizárólag szakmai szempontok határozzák meg az adóhatóság ellenőrzéseit.
Március 15-e körül már a százötvenezredik, határon túli magyar veheti át a honosítási okiratokat – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Meghosszabbította április 26-ig a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság pénteken.
Gyurcsány Ferenc marad a személyes megfogalmazást lehetővé tevő levél formátumánál – olvasható a bukott miniszterelnök Facebook-bejegyzésében.
Bemutatták Magyarország biztonsági stratégiáját, kérdés, hogyan lehet azt végrehajtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Súlyos, de sikeres beavatkozáson esett át az exképviselő.
Pillanatok alatt bejárta a világsajtót.
Sokkolta a látvány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.