Izsáki kényszervallatás: Pintér megkapta a jelentést
Lezárult az izsáki rendőri intézkedés közben történt haláleset kapcsán indított vizsgálat – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter pénteken, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Lezárult az izsáki rendőri intézkedés közben történt haláleset kapcsán indított vizsgálat – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter pénteken, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt.
Balog Zoltán szerint a hazánkkal kapcsolatos kritikák hátterében az egész Európát foglalkoztató kérdések állnak.
Jelenleg 1111 eltűnt gyereket és fiatalkorút keresnek, ebből 245 esetet még az előző évről hoztak át.

Orbán Viktor kormányfő is részt vesz a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves Dóczy Gimnázium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szervezett hálaadó istentiszteleten szombaton.
A fővárosi 6-os villamoson tüntetett a dohányárusítási jogok elosztása ellen a Demokratikus Koalíció (DK) mintegy két tucat aktivistája pénteken.
A BKV a tervezettnél nagyobb üzemi nyereséggel és kisebb mérleg szerinti veszteséggel zárta a 2012-es évet.
A miniszter tájékoztatása szerint már pénteken elküldheti a KIM a bizottságnak az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre adott válaszokat.
Pálffy Ilonát nevezi ki a Nemzeti Választási Iroda elnökévé pénteki hatállyal Áder János köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára.
Nem kívántak foglalkozni a Magyar Nemzet leleplező cikkével a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeit üzemeltető vállalkozások, mondta a lapnak a cégeket képviselő kommunikációs tanácsadó.
Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett kérése volt, hogy a fűtési szezon kezdete előtt történjen meg az újabb, második körös lakossági díjcsökkentés.
Jelentősen, mintegy 30 százalékkal drágul a parkolás júliustól Egerben, és újabb utcákat vonnak be a fizető zónába.
Kiírta a budapesti 1-es villamosvonal meghosszabbításának és a felújítás második szakaszának közbeszerzési eljárását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják.
Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország – mondta Navracsics Tibor a Szeresd a magyart! címmel rendezett konferencián.
Végső búcsút vettek Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől csütörtökön a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Folytatódik és újabb helyszínekkel bővül a szociális államtitkárság fogyatékossággal élő embereket támogató Segítő vásár programja.
A Horgászat Nagykövete díjat adományozta Áder Jánosnak a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Velencei-tavi kirendeltségén rendezett csütörtöki villám horgászversenyen, amelyen elindult a köztársasági elnök.
Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát – írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Rogán Antal.
Pénteken is felhős időre kell készülni, bár időnként előbújik majd nap. Zivatarokra és 16-21 fokra kell számítani.
A színész szerint a börtönben írt naplója alapján elkészült könyv tartalma helytálló, és ő maga az írója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Nem volt nehéz dolguk a rendőröknek.
A nemzeti csapat tagjai csendes főhajtással tisztelegtek a pólólegenda emléke előtt.
Naponta négyszer ellenőrzik a sótartalmat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.