Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az összegyűlt több száz gyászoló előtt mondott búcsúbeszédében kijelentette: Rácz Sándorra mint szabadítóra, utolsó reménysugárra, sorsfordítóra tekintettek a magyar családok, amikor a magyar szabadságharcot vérbe fojtó szovjet megszállók fegyverei előtt volt bátorsága megismételni a forradalom követeléseit. „Szálfa voltál a családod és a nemzet életében, és ez a szálfa most kidőlt. Halálod családod (...) és a magyar nemzet gyásza” – mondta. Patrubány Miklós hangsúlyozta, Rácz Sándor óriás volt, akinek a vezetése alatt a munkástanácsok felvállalták az 1956-os forradalom minden követelését.
Úgy fogalmazott: „Igazság, tisztesség, méltányosság, hűség, törvénytisztelet, íme Rácz Sándor erényei, melyek egybecsengenek magyar népének legszebb erényeivel.” „Sorsa jellegzetesen magyar sors, magyar tragédia. Kinek szolgálatáért bitófa vagy börtön jár, és jó esetben kisemmizés, elhallgatás, mellőzés” – mondta az MVSZ elnöke. Patrubány Miklós azt hangoztatta: „el kell jönnie annak az időnek, amikor a magyar politikai osztály térdet hajt Rácz Sándor (...) emléke előtt”.
Szerinte Rácz Sándornak oda kellett volna ítélni a Nobel-békedíjat. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: Rácz Sándor mindannyiunk tanítója bátorságból, emberi tisztességből, hűségből, a munkának és a munkásembernek járó tisztelet megköveteléséből, a nemzet tragédiáját okozó tényezők kíméletlen kutatásából és néven nevezéséből, valamint haza- és nemzetszeretetből.
A gyászszertartást Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke végezte. A búcsúztatáson ott volt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke. Rácz Sándor koporsóját az 1956-os forradalom jelképévé vált lyukas zászló borította. A gyászolók között voltak olyanok, akik magyar, illetve árpádsávos zászlóval érkeztek. A temetést megelőzően a Szent István-bazilikában tartottak gyászmisét.
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke április 30-án, életének 81. évében hunyt el Budapesten. Egy Hódmezővásárhelyhez közeli tanyán született. 1947-től a budapesti Standard Gyár szerszámkészítőjeként dolgozott. 1956-ban megválasztották a vállalat (akkor már Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) üzemi munkástanácsa tagjának. A kerületi, majd 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsba került, amelynek december 11-éig az elnöke volt. 1958 márciusában életfogytiglani börtönre ítélték, 1963 márciusában amnesztiával szabadult. 1999-ben Nagy Imre Emlékplakettel tüntették ki azért a tevékenységéért, amellyel a 1970–1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben nyilvánította ki együttérzését az elhunyt családjának, azt írva: „büszkék lehetünk arra, hogy minden viszontagság ellenére a Rácz Sándorhoz hasonló bátor emberek áldozathozatalának köszönhetően megmaradtunk, és a magyarság ma újra szabad, erősödő, gyarapodó és emelkedő nemzet.” A kormányfő gyászlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy Rácz Sándor, a világszerte nagyra becsült forradalmár és közéleti ember hazája mellett a Fidesz–Magyar Polgári Szövetséget is szolgálta tiszteletbeli tagként.
