Soltész: A védett kategóriába tartozó cégek pályázhatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Folytatódik és újabb helyszínekkel bővül a szociális államtitkárság fogyatékossággal élő embereket támogató Segítő vásár programja.

NT
2013. 05. 23. 19:17

Soltész Miklós elmondta azt is, hogy a Segítő vásár kampányarca továbbra is Erőss Zsolt hegymászó marad. A Himaláján két napja eltűnt hegymászó többször személyes jelenlétével igazolta, hogy a fogyatékos emberek tudnak és akarnak is küzdeni.

Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő február 21-én tartott sajtótájékoztatóján a kormányoldal eddigi intézkedései közül kiemelte, hogy a kabinet több mint 30 ezer megváltozott munkaképességűnek adott álláslehetőséget. Hozzátette, hogy 300-nál is több vállalkozás foglalkoztat ilyen embereket, amihez 47 milliárd forintos támogatást biztosítottak.

Soltész Miklós korábbi bejelentése alapján nem változott a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek foglalkoztatására fordítható támogatási keret nagysága. Az államtitkár tájékoztatása szerint az erre szánt költségvetési keret 2013-ban is nagyságrendileg 40 milliárd forint lesz. A kormányzat célja, hogy minél több ember kapjon lehetőséget a munkára és a támogatási rendszer is teljesen egységes legyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.