Jelentés: ezermilliárd is elmehet az egészségügyre
Az évtized végére akár az évi ezermilliárd dollárt is elérhetik Kína egészségügyi kiadásai.
Az évtized végére akár az évi ezermilliárd dollárt is elérhetik Kína egészségügyi kiadásai.
Az első félévben éves összevetésben 24 százalékkal, 9,1 milliárd dán koronára (1,2 milliárd euró) nőtt a Lego dán játékgyártó konszern bevétele.
Kiváló lehetőségei lennének a paprikatermelőknek, de az ágazatnak forrásra, könnyebb pályázati lehetőségekre lenne szüksége.

Komoly érdeklődő híján várhatóan eredménytelennek kell nyilvánítani a smederevói acélgyár privatizációjára kiírt pályázatot.
Pálinka forgalmazásával tervezi kiegészíteni költségvetését Bükkösd – mondta a település független polgármestere.
Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1.
Nincs olyan, hogy "euróválság". Amivel Európa küzd, az "hitelválság", ami bizalmi válságot idézett elő – jelentette ki Guido Westerwelle német külügyminiszter.
A lemondást fontolgatta az utóbbi hetekben a német központi bank (Bundesbank) elnöke az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programja miatt – írta pénteken a Bild.
Az Európai Bizottság pénteken megerősítette, hogy jogi eljárást indított Magyarország ellen a hulladékgazdálkodás új rendszerének bevezetése miatt.
Az agrártárca minden erejével és rendelkezésre álló forrással támogatja a helyi termékek előállítását és piacra jutását.
A nemzeti vidékstratégiához hasonló módon elkészül a nemzeti vízgazdálkodási és öntözési stratégia.
A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
Visszajuttatja a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket, így lehetővé válik a pénzvisszafizetés.
Kétmillió hektoliter körüli bortermelés várható az idén Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben.
Szeptembertől egyszerűbben juthatnak gázártámogatáshoz a nagycsaládosok – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A jövő héten a benzin ára változatlan maradhat, míg a gázolaj 1-3 forinttal drágulhat – áll a GKIenergia.hu előrejelzésében.
A régióban sehol nem olyan alacsony a belföldi tulajdonban lévő pénzintézetek aránya, mint hazánkban – derül ki a Nemzetközi Valutaalap egyik tanulmányából.
A külkereskedelmi termékforgalom júniusban is bővült, továbbra is emelkedést mutatnak a feldolgozóipar legfontosabb alágait érintő beruházások.
Mindez a a forinthitelek 14,5 milliárd forintos tranzakciós növekményéből, illetve a devizahitelek 34,3 milliárd forintos tranzakciós csökkenéséből adódott.
Vannak előremutató elemek a Munkahelyvédelmi akciótervben, így az esélyek kiegyenlítésére is lehet pozitív hatása – véli Andor László.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
Ennyit a zivatarokról?
Fourteen agreements were signed during the official visit to Budapest.
Ismét egy brutális ügy került reflektorfénybe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.