A külföldi bankok magas aránya a szakértő szerint nagyrészt annak a következménye, hogy a kilencvenes években hárommilliárd dollárból konszolidált magyar bankrendszer szereplőit a Bokros-csomag idején néhány száz millió dollárért vehették meg a külföldi pénzintézetek. Az IMF adatai szerint hazánkban már 1995-ben is 67 százalék volt a külföldi bankok aránya, miközben ekkor Csehországban még 39, Lengyelországban 30, Szlovákiában pedig 41 százalékot tett ki a határokon túlról érkező bankok súlya. A közgazdász szerint egyáltalán nem mindegy, milyen súlyt képviselnek a hazai pénzintézetek a bankrendszeren belül, egy belföldi tulajdonos ugyanis a nyereségét itthon forgatja vissza, nem külföldre viszi, ráadásul a magyar tulajdonost könnyebb rávenni, hogy felsorakozzon a hazai gazdaságpolitika céljai mellett. Emellett egy külföldön is jelen lévő magyar pénzintézet ideális partner lehet a határon kilépő magyar vállalkozásoknak.
A kormány terveivel kapcsolatban Boros megjegyezte, hogy az ötvenszázalékos arány elérése nem könnyű feladat, de valamikor el kell kezdeni. A szakember szerint erre többféle megoldás is létezhet, igaz egyik sem könnyen kivitelezhető. Egy új pénzintézet bevezetése Boros szerint a magas tőkekövetelmények miatt mostanság nemigen jöhet szóba, inkább a már bejáratott bankok közül kellene megvásárolnia néhányat az államnak. Igaz, ez esetben fennáll a veszélye, hogy csak a nem túl eredményes társaságok jöhetnek szóba, hiszen egy jól menő banktól nem válna meg a tulajdonosa. A kormány egyébként nem is titkolja bankvásárlási szándékát, és a Magyar Fejlesztési Bank a Magyar Nemzet információi szerint már meg is egyezett a német DZ Bankkal a Takarékbank 38,5 százalékos tulajdonrészének a megvásárlásáról.
