Közép-Európa egyik országában sem olyan magas a külföldi tulajdonban lévő bankok aránya, mint hazánkban, sőt az unióban egyedül a félmillió lakosú Luxemburgban nagyobb a külföldi pénzintézetek súlya a magyarországinál. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik, idén publikált műhelymunkája arra is rávilágít, hogy hazánk 2009-ben a maga 92 százalékos külföldi kitettségével a 137 vizsgált ország között hátulról a hatodik helyet foglalta el. Csak olyan államok bankrendszere függött jobban a határon kívül bejegyzett intézményektől, mint Madagaszkár, Zambia, Barbados, Burkina Faso és a már említett Luxemburg.
Ha a szűkebb régiónkat vesszük szemügyre, akkor is szembetűnő a külföldi tőke túlsúlya a magyar bankrendszerben. Csehországban, Lengyelországban a pénzintézetek több mint harminc százaléka hazai kézben van. Szlovéniában 35, Ausztriában pedig mindössze tíz százalék a külföldiek aránya. Hazánkat egyedül Szlovákia közelíti meg ezen a téren, igaz északi szomszédunknál így is öt százalékkal magasabb a hazai banki tőke súlya, mint nálunk.
Ezen tények ismeretében a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint érthető a kormány azon törekvése, hogy megpróbálja egyensúlyba hozni a bankrendszer hazai és külföldi szereplőit. Mint ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök nemrég arról beszélt: a kabinet egyik kiemelt célja az, hogy a belföldi tulajdonban lévő pénzintézetek piaci részesedését ötven százalékra emelje.
Az IMF tanulmányának készítői a külföldiek aránya és a piaci tendenciák alakulása között több összefüggést is találtak. Megállapították például, hogy azokban az országokban, ahol döntően nemzetközi pénzintézetek működnek, az előző két évtizedben gyorsabban bővült a hitelezés, mint azokban az országokban, ahol a bankrendszer nagyrészt belföldi tulajdonban van.
Boros Imre közgazdász az utóbbi megállapítást azzal magyarázza, hogy a túl nagy külföldi súly miatt a megtermelt javakból származó jövedelem jelentős része hagyta el az országot, így a sorra kerülő beruházások nagy részét kellett más források híján kölcsönből fedezni. Ez a folyamat pedig azt eredményezte, hogy tovább nőtt a lakosság és a vállalati szektor hiteléhsége, amit megint csak a külföldi intézetek elégítettek ki.
A külföldi bankok magas aránya a szakértő szerint nagyrészt annak a következménye, hogy a kilencvenes években hárommilliárd dollárból konszolidált magyar bankrendszer szereplőit a Bokros-csomag idején néhány száz millió dollárért vehették meg a külföldi pénzintézetek. Az IMF adatai szerint hazánkban már 1995-ben is 67 százalék volt a külföldi bankok aránya, miközben ekkor Csehországban még 39, Lengyelországban 30, Szlovákiában pedig 41 százalékot tett ki a határokon túlról érkező bankok súlya. A közgazdász szerint egyáltalán nem mindegy, milyen súlyt képviselnek a hazai pénzintézetek a bankrendszeren belül, egy belföldi tulajdonos ugyanis a nyereségét itthon forgatja vissza, nem külföldre viszi, ráadásul a magyar tulajdonost könnyebb rávenni, hogy felsorakozzon a hazai gazdaságpolitika céljai mellett. Emellett egy külföldön is jelen lévő magyar pénzintézet ideális partner lehet a határon kilépő magyar vállalkozásoknak.
A kormány terveivel kapcsolatban Boros megjegyezte, hogy az ötvenszázalékos arány elérése nem könnyű feladat, de valamikor el kell kezdeni. A szakember szerint erre többféle megoldás is létezhet, igaz egyik sem könnyen kivitelezhető. Egy új pénzintézet bevezetése Boros szerint a magas tőkekövetelmények miatt mostanság nemigen jöhet szóba, inkább a már bejáratott bankok közül kellene megvásárolnia néhányat az államnak. Igaz, ez esetben fennáll a veszélye, hogy csak a nem túl eredményes társaságok jöhetnek szóba, hiszen egy jól menő banktól nem válna meg a tulajdonosa. A kormány egyébként nem is titkolja bankvásárlási szándékát, és a Magyar Fejlesztési Bank a Magyar Nemzet információi szerint már meg is egyezett a német DZ Bankkal a Takarékbank 38,5 százalékos tulajdonrészének a megvásárlásáról.
