Külkereskedelem: 29 milliárddal javult a mérleg
Január–március során jelentős, 524 milliárd forintos aktívum halmozódott fel az idei magyar külkereskedelmi mérlegben.
Január–március során jelentős, 524 milliárd forintos aktívum halmozódott fel az idei magyar külkereskedelmi mérlegben.
Ez elsősorban a költséghatékonyabb és takarékosabb működésnek, valamint a pályavasút állami költségtérítésére hozott kormányzati intézkedésnek köszönhető.
Noha az idén élénkülni látszik a belföldi turizmus, a strandok közelében működő vendéglátóhelyeken komoly aggodalmak előzik meg a szezont.

A német kancellár szerint nem kell bővíteni az Európai Bizottság jogkörét, inkább a tagállamok közötti együttműködést kell erősíteni.
Két és félszer több orvos távozott külföldre munkavállalás céljából az idei első három hónapban, mint egy évvel korábban.
Magyarország más európai országokhoz képest jól teljesít, nő a külföldi befektetők és kereskedők bizalma, s a gazdasági helyzet stabil – emelte ki a Fidesz szóvivője.
Felülvizsgálja az orosz Gazprommal kötött gázszállítási szerződését a Magyarországon is érdekelt német E.ON.
A jelenlegi helyzet szerint tartható az utasforgalmi próbaüzem ütemterv szerinti indítása 2014 első félévében.
Ha az év elején megugrik az államadósság, az adósságkezelési szempontból pozitív eredmény – mondta az ÁAK vezérigazgató-helyettese.
Magyarország keleti határán érkezett a GMO vetőmag. Azonnal átfogó ellenőrzés indul.
Az országos átlagnál 27 százalékkal vihetnek haza kevesebbet, több területen azonban igencsak kecsegető kilátások vannak.
Varga Mihály szeretné elérni, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés, s nagyon várja, hogy Brüsszel után a hitelminősítők is lépjenek.
Az NFM 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vasútvonalon 15 százalékos díjcsökkentést vezetett be szombati hatállyal.
A kkv-k részéről van kereslet a növekedési hitelprogramra – összegezte az országos konzultációs sorozat tapasztalatait Balog Ádám MNB-alelnök.
A japán állam és magánszféra összesen 32 milliárd dollár értékű támogatással fog hozzájárulni Afrika fejlődéséhez a következő öt évben.
A belső piacok erősítése mellett az aktív iparpolitika szükségességére hívta fel a figyelmet Cséfalvay Zoltán.
Tovább zsugorodott a szlovén gazdaság és nőtt a munkanélküliség az ország statisztikai hivatalának pénteken ismertetett adatai szerint.
Az Eurostat gyorsjelentése szerint 1,4 százalékra nőtt az éves bázisú infláció az eurózónában májusban az áprilisban mért 1,2 százalékról.
Már az Európai Bizottság előtt van a szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS nemzetgazdaságilag kiemelt projekt pályázati anyaga.
Évente három alkalommal egyeztetnek, és közös munkacsoport is működni fog a kormány és a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
Ami az egyik csapatnál örömhír, a másiknál nem az.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.