Nagyon komoly vádakkal illették az Apple vállalatot
Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az amerikai Apple vállalatot a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában.
Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az amerikai Apple vállalatot a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában.
Három blokkra nyert el koncessziós szerződést Romániában a Mol. A vállalat már idén elkezdi a kutatásokat.
Átvállalta az állam a 14 külön eljárásban kezelt, ötezer lakos alatti kistelepülés, köztük Harkány adósságállományának mintegy 80 százalékát.

Az Európai Bizottság eddigi gyakorlata azt mutatja, nem csak a számok alapján dől el, melyik államot és mikor vonják túlzottdeficit-eljárás alá.
Magyarországnak van a legnagyobb esélye a felzárkózásra a volt szocialista országok közül, ha sikerül gazdaságilag hasznosítani a kreativitást, ami a magyar embereket jellemzi – vélekedett a Magyar Nemzetnek Csath Magdolna.
Vizsgálatot kezdeményezett a Bloomberg hírügynökségnél az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.
Leépítésre készül a Magyarországon több lapban is érdekelt német Axel Springer kiadó a Bild című lapnál a mintegy 20 millió euró megtakarítási programja keretében.
Folyamatosan növekszik az ukrán lakosság közüzemi tartozása, idén az első negyedév végére elérte a csaknem 14 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 420 milliárd forintot.
A kontinens légiközlekedésének jövőjéről tanácskozik az iparág több mint ezer döntéshozója május 12-14. között Budapesten.
Magyarország rövid időn belül gyógynövénytermesztő nagyhatalommá válhat, ennek feltételeit most dolgozza ki a Gyógynövénykutató Intézet Kft. a vidékfejlesztési tárca felkérésére.
Az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös fellépésről állapodtak meg szombati angliai értekezletükön a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői.
A forint elmúlt időszakban mutatott kiváló teljesítményéről emlékezik meg részletesen a Wall Street Journal egyik blogja.
A Fidesz szerint azzal, hogy az egy évvel ezelőtti törvények és jogszabályok változtatásával a kormány lehetővé tette, hogy a termelők közvetlenül eljuttathatják áruikat a fogyasztókhoz, polgárjogot nyert a termelői piac.
Ebben az évben nem takarítják be a spárgát a Donau-Spargel Kft. által művelt tengelici ültetvényen, mert gazdaságtalan lenne, a termény területe az előző évekhez képest a felére csökkent, és tavaly jelentős volt a terméskiesés.
Az elmúlt három évben hazánk csökkentette az államadósságot, mérsékelte az inflációt, s idén bekövetkezhet a régóta várt növekedési fordulat. Ebben komoly szerep juthat az uniós pénzeknek.
A kormány növelheti a szabad vállalkozási övezetek számát – számolt be a kabinet döntéséről Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Berettyóújfaluban.
Idén a tavalyi 170 millió forintnál nagyobb, 250 milliós összeg áll rendelkezésre a szociális földprogramra – közölte az Emmi.
Befejezéshez közelednek Békéscsabán a belváros felújításának kivitelezési munkálatai, a beruházás kétmilliárd forintból valósul meg.
Rosszul kezdődött a szezon a hajtatott paprikát és paradicsomot termelők számára, a kedvezőtlen időjárás mellett az olcsó import is nehézségeket okozott számukra.
Várhatóan 4 százalék alá csökkenti alapkamatát idén a Magyar Nemzeti Bank, mert a különféle adatok ezt lehetővé teszik – jósolták londoni pénzügyi elemzők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.