A Colosseum előtti téren a városi rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat tucatnyi járműve sorakozott fel. Mellettük álltak a csendőrség, a pénzügyőrség, a polgári védelem, valamint az Olasz Autóklub (ACI) járművei. Az ünnepi áldáson jelen voltak Vatikán Állam járművei is. Törő András atya az autók előtt elhaladva áldását adta a járművekre és vezetőikre.
Római
hagyománynak számít, hogy a római Szent Franciska március 9-i ünnepnapját követő vasárnap az autósok áldást kapnak
azokkal közösen, akik járművekkel végzik mindennapi szolgálatukat. Sokan nem tudtak az ókori amfiteátrumnál parkolni, így kezükkel magasba emelték járművük kulcsait, így kérve a szent oltalmát.
A XV. században élt Szent Franciska a bencés obláta nővérek rendjének alapítója: az egyház 1925-ben nevezte ki az autóvezetők védelmezőjének, és az ACI 1928 óta hagyománnyá tette a járművek áldását. A szentről elnevezett bazilika a Colosseum szomszédságában, a Forum Romanum régészeti parkjában található. A templom 2023 júliusa óta Erdő Péter bíboros címtemploma, így azóta a magyar bíboros feladatának számít, hogy Szent Franciska ünnepén megáldja a római autósokat.

Erdő Péter 2024-ben személyesen vezette az áldást,
tavaly pedig Baldo Reina bíboros, a pápa római egyházmegyéjének helynöke vállalta a feladatot. Idén Törő András atya, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora tartotta meg az autósok megáldását. A bazilikában bemutatott misét követően gyalog tette meg az utat a Colosseumig, ahol imát mondott, majd végighaladt az autók előtt.
A szertartáson, amelyen többek között részt vettek a római főpolgármesteri hivatal, a városi hatóságok, a közlekedésrendészet, a polgári védelem és az Olasz Autóklub képviselői, imát mondtak a járművezetőkért és a közúti balesetek áldozataiért.
Éberséget, türelmet, a szabályok betartását kérték a vezetők számára,
emlékeztetve arra, hogy a gyalogosokban testvért kell látni, és az élet szentségét kell mindig szem előtt tartani.
Az eseményen részt vevő Giovanni Zannola, a főváros mobilitásért felelős tanácsosa az MTI-nek elmondta, hogy Róma utcáin egymillió-hétszázezer gépkocsi és hétszázezer robogó közlekedik, „ezért védelemre mindannyiuknak szüksége van”. A járművek áldása hatalmas tömeget vonzott a Colosseum előtti térre, római lakosokat és turistákat egyaránt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!