Hajtásláncok

A 7-es sorozat továbbra is lágy hibrid, plug-in hibrid és elektromos (i7) változatokban is kapható. Utóbbiaknál történtek a lényeges technikai változások, ugyanis egy új, 112,5 kWh-s akkumulátort szereltek be (a korábbi 105,7 kWh-s volt). Ebben ugyanazok a hengeres cellák dolgoznak, mint a Debrecenben gyártott iX3 SUV és a hamarosan megjelenő i3 szedán akkumulátorában, így az energiasűrűség 20 százalékkal nőtt. Az elektromos verziók az iX3 szinkronmotorjait is megkapták, amelyek hatékonyabbak, mint korábbiak – ez a másik oka annak, hogy az i7 50 xDrive hivatalos hatótávja 625-ről 720 km-re nőtt. Nagyobb lett a maximális töltési teljesítmény is, 195 kW helyett már 250 kW-tal töltődik az akku egyenáramú oszlopról.

Már minden elektromos 7-es kétmotoros, összkerekes hajtásláncot használ, vagyis az egymotoros eDrive50 verzió kikerült a kínálatból. A villanyosok teljesítményskálája az 50 xDrive 455 lóerejétől az M70 xDrive 680 lóerejéig terjed. Utóbbi a 2,7 tonnás tömege dacára mindössze 3,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra.

A konnektoros hibridek alapjait is megújították: mindkét változat a BMW továbbfejlesztett soros hathengeres benzinmotorját kapja új turbófeltöltővel, valamint új villanymotorral. A gyengébb 750e modellben ezek együttesen 489 lóerőt és 700 Nm nyomatékot adnak le, csak a hátsó kerekeken. A teljesítményorientáltabb, összkerekes M760e xDrive modellben az összteljesítmény pedig 612 lóerőre és 800 Nm nyomatékra nőtt, de az átlagfogyasztás így is csak 5,6-6,8 l/100 km. Az i7-esekkel ellentétben a konnektoros hibridekben maradt a régi, nettó 18,7 kWh-s akkumulátor, így változatlanul 70-82 km tisztán elektromos üzemben a hatótávolság.

A tisztán belső égésű (lágy hibrid) változatok közül a 740 xDrive benzinmotorja 400 lóerőt és 580 Nm-t, a 740d xDrive dízele pedig 313 lóerőt és 670 Nm-t képes leadni, utóbbi átlagfogyasztása 6,5-7,2 liter gázolaj 100 kilométeren. Alapfelszereltségként minden 2027-es modellévű 7-es sorozat – a hajtáslánctól függetlenül – adaptív lengéscsillapítókkal, aktív hátsó kormányzással és 22 colos könnyűfém felnikkel rendelkezik.



























