Egy fiatalember, aki gyerekkora óta saját autóbuszra vágyott
Laibl Ádám buszsofőrökkel beszélgetett kisiskolásként, 23 évesen szerezte meg a buszjogosítványt. Mellékállásban buszsofőr, otthon egy csuklós busz várja.
A kezdetek
„Emlékszem, amikor sétáltunk a szüleimmel a belvárosban, mindig a Révai utca felé szerettem volna venni az irányt, mivel ott álltak a helyi buszok. Kismegyeren laktunk, amikor végeztem a tanulással, délutánonként sokszor tekertem bringával az 5-ös busz végállomására. Annyit láttak a sofőrök, hogy megkedveltek, a pihenőidejükben beszélgettek velem, megmutatták a buszukat. Most, hogy napi két órában buszvezetőként is dolgozom Győrben, akad olyan kolléga, aki a mai napig `bringás gyerekként´ hív kávézni” – kezdte a tápszentmiklósi fiatalember.
Két munka, sok találkozás
Ádám a Veres-iskolában élelmiszer-minősítőnek tanult, ám a középiskola után nem tett le álmáról, hogy egyszer buszsofőr legyen. „Szerencsém volt, mert amikor elkezdtem különböző járművekre jogosítványokat szerezni, akkor vitték le az életkort a teherautóknál és a buszoknál is. Így 23 évesen készen álltam arra, hogy buszt vezessek” – hallottuk.
Tovább...