Ez a nap is eljött: félnek a Red Bullnál
Lando Norris vasárnap úgy győzött, ahogy az elmúlt években csak Max Verstappen volt képes a Formula–1-ben.
Lando Norris vasárnap úgy győzött, ahogy az elmúlt években csak Max Verstappen volt képes a Formula–1-ben.
Slot elégedett volt a Vörösök teljesítményével, az egyik játékosa viszont a győzelem ellenére is morcos volt.
Három magyar teniszező játszik egyesben az év utolsó Grand Slam-tornáján.
Lando Norris vasárnap úgy győzött, ahogy az elmúlt években csak Max Verstappen volt képes a Formula–1-ben.
Slot elégedett volt a Vörösök teljesítményével, az egyik játékosa viszont a győzelem ellenére is morcos volt.
Három magyar teniszező játszik egyesben az év utolsó Grand Slam-tornáján.
Már négy európai top ligában találunk biztos csapattagnak számító magyar futballistát.
A szurkolók nagy örömére a Szpari legalább az egyik pontot meg tudta menteni, így aztán nem vereséggel avatták fel új otthonukat az utóbbi hetekben gyengélkedő Fehérvár ellen.
A második mérkőzését is 2-0-ra nyerte meg a Liverpool, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt.
Völgyi Péter csapata megmutatta, hogy tényleg a világbajnoki előselejtező legjobb csapata volt.
Kőhalmi Emese arany-, míg a kenus Adolf Balázs bronzérmet nyert 5000 méteren vasárnap Szamarkandban.
A McLaren britje a rajt után elveszítette az első pozíciót, de aztán simán nyert.
A Telekom Veszprém szombati mérkőzése után több kézilabdázó és stábtag is orvosi ellátásra szorult.
Az amerikai Logan Sargeant helyére már a következő nagydíjtól Mick Schumachert, a Mercedes tartalékversenyzőjét ültetné be a Williams Alexander Albon mellé.
A 2026-os téli olimpiára nem lesz könnyű kijutni a Majoross Gergely vezette csapatnak, ugyanis Milánóba a szlovák, a kazah és az osztrák válogatottak testén keresztül vezet az út.
A szerb teniszező az olimpiai aranyéremmel a nyakában jelent meg a US Open helyszínén.
Hosszú távú szerződést írt alá a szintet lépő játékos.
Marco Reus és Luis Suárez is megvillant az Egyesült Államokban.
A vörös csapatot közel kilenc évig irányító edző figyelemmel követi a Liverpoolt.
Balogh Botond az élvonalban is alapembernek tűnik a Parmában.
Holland játékos szerezte a szombati meccs egyetlen gólját.
A csapat végig kézben tartotta az irányítást, egy percig sem volt kétséges a sikere a világbajnoki előselejtezőn.
A hőség továbbra is komoly kihívás elé állítja a versenyzőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Varga István nem is lehetett volna szomorúbb élete legnagyobb sikerének a pillanatában.
A zöld-fehérek 13-9-re győzték le az Eurokupa-címvédő Jug Dubrovnikot a szombati döntőben.
A Dortmund kikapott szombaton, a címvédő Bayer Leverkusen kétgólos előnyt adott el a sereghajtó ellen.
Szombaton a magyar válogatott csapatkapitánya is szembenézett lehetséges utódjával.
A zöld-fehérek a sima első félidőt követően szenvedtek a Gloria Bistrita-Nasaud ellen, de 32-28-ra győztek.
Ezúttal a hazai pályán játszó Győr múlta felül a Vidit a labdarúgó NB I-ben.
A családja óvja a pilóta magánéletét, de egy „kedves” ismerős beszélt Schumacher állapotáról.
A nemzeti csapat hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő meccsekre.
A migrációs válság és a gazdasági nehézségek egyre több európai országban fordítják a szavazókat a globalista alternatívát elutasító pártok felé.
A James család és az NBA számára is emlékezetes meccset vívott a Lakers.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.