– Két évtizeddel a rendszerváltás után kapja itthon a kitüntetéseket, miközben Németországban már 2001-ben elismerték érdemeit. Miért csak húsz év után vették önt észre?
– Ezt nem tőlem kellene megkérdezni. Talán most találtak meg, most értékelték úgy, hogy az, amit 1989–1990-ben tettünk, Magyarországon is megérdemel valamit. A monoki kitüntetés több éve érik, de soha nem tudtam időpontot egyeztetni a község vezetésével. Most már nem bánom a csúszást, mert így legalább az átalakulás huszadik évfordulójára esett a díszpolgári cím átadása. Németország akkori vezetése egyébként már 1989–1990-ben el akarta ismerni érdemeimet, de azt mondtam, hogy kormányfőként, majd a parlament aktív tagjaként ne tüntessenek ki. Később a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál sem fogadhattam el az elismerést, így megvárták, míg távozom a pénzintézettől. A németek annyira figyelmesek voltak, hogy Johannes Rau államfő a születésnapomon írta alá a kitüntetésemet. Jóleső érzés, büszke vagyok, hogy ezeket a címeket és kitüntetéseket megkaptam, de nem várom, hogy bárki megveregesse a vállamat. Azt hiszem, hogy a magyar nép, az akkori kormány- és politikai erők, még az akkor formálódó ellenzéki erők is, benne vannak a kitüntetéseimben.
– Mit jelent önnek, hogy szülőfaluja díszpolgári címmel tüntette ki?
– Az ember szülőföldje, gyermekkora, különösen ha ott is nő fel, nagyon fontos az életben. Ha azok az emberek, akik itt élnek, a család, a barátok, az egykori tanárok úgy gondolják, hogy tettem valamit a faluért, a Monokon élőkért, és díszpolgári címre méltónak találnak, az jó érzés. Ezért az itteni elismerést a szívem csücskében őrzöm. Van három egyetemi díszdoktori címem, van nagykeresztem itthonról és Németországból, díszpolgári címmel tüntetett ki korábban Nagykálló is, hiszen én avattam a települést várossá, de a szülőföldem megtiszteltetése mindennél többet ér.
A teljes interjút a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.
origo.hu
Ki gondolta volna? Petőfi leszármazottja egy budapesti étteremben dolgozik!
