Az MSZOSZ fogadkozik: nem csökkenhet a reálkereset

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nem támogat és nem fogad el olyan megállapodást az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), amely a reálkereset csökkenésével jár – mondta Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.• 76 ezres minimálbérre tettek ajánlatot a munkavállalók

MNO
2009. 11. 26. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZOSZ továbbra is sürgeti, hogy minél hamarabb szülessen meg a 2010-es bérajánlás az OÉT-ben, amennyiben ugyanis nincs megegyezés, úgy a munkahelyeken sem születhetnek meg még az idén a jövő évi bérmegállapodások – hangoztatta a szakszervezeti vezető. Erre pedig szükség lenne, mert ha a bérmegállapodás áthúzódik 2010-re, akkor januárban még nem kaphatják meg a módosított juttatást a munkavállalók – tette hozzá, megjegyezve: az elfogadott adótörvénnyel a munkavállalók közel kétharmada rosszabbul jár abban az esetben, ha a jövő évben nem lesz béremelés, vagy legalábbis nem lesz az inflációval megegyező bérkorrekció, mert az esetben jószerivel csökken a reálbér.

A kormány azon javaslata, hogy szülessen olyan megállapodás és olyan bérajánlás az OÉT-ben, amely egyetlen sávban sem jelent reálkereset-csökkenést, éppen emiatt lényegében elfogadható – mondta Hernádvölgyi Andrea, aki szerint a munkavállalók jelentős hányada a válság miatt már eddig is nagy bérveszteséget szenvedett el, nagyon sok helyen csökkentették a műszakokat, a munkahetet, megszűnt a túlóra, csökkent a munkaidő, a bérkiesés már számottevő.

Az MSZOSZ alelnöke elmondta: bár a minimálbér tekintetében valamelyest elmozdult javaslatával a munkaadói oldal, de úgy tűnik, a szakmunkás minimálbér esetében hajthatatlan, pedig a reálkeresetnek ebben a szférában sem lenne szabad csökkennie. A szakmunkás minimálbér a minimálbérnél 22 százalékkal több, ezt kellene megtartani: „Az MSZOSZ úgy gondolja, hogy ebben a kategóriában is meg kell őrizni a reálértéket, ez 91 ezer forint lenne jövőre a 4,1 százalékos tervezett inflációval számolva” – mondta. A béren kívüli juttatásokról szólva megemlítette: a munkavállalók igen nagy hányadát kár éri. A jelenlegi állások szerint jövőre a béren kívüli juttatásokból egyedül az internethasználat támogatása lesz adómentes, miközben a munkavállalók többségének nem erre van szüksége – mondta Hernádvölgyi Andrea.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.