Fehér ing, fekete mellény – ötvenezret „érhet” a gárdaegyenruha

Csütörtöktől ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.• Ötvenezret is fizethet, aki feloszlatott szervezet ruháját viseli

MNO
2009. 11. 26. 6:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba.

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt – százezer forintig terjedő pénzbírsággal – a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.

A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik mind a nemzeti jelképek, mind a formaruha viselése, ezért az általa „fércmunkának” nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.