Folytatják a tárgyalást a vasútról

Folytatódik az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezetek képviselői között hétfőn.

MNO
2009. 11. 23. 6:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, valamint vasúti mellékvonalaknak a foglalkoztatást is érintő megszüntetését.

A legutóbbi egyeztetés után Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kormány kijelölt tárgyalója úgy nyilatkozott, hogy a következő tárgyaláson már aláírható lesz a foglalkoztatáspolitikai keretmegállapodás. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke a tárgyalásról távozva újságíróknak azt mondta, hogy messze van a kormány és a szakszervezetük álláspontja egymástól. A VDSZSZ továbbra sem látja az indokát a mellékvonalak bezárásának, és ehhez semmilyen módon nem adják a nevüket. „A VDSZSZ azt mondja, ha továbbra is a vonalbezárások mellett kardoskodik a kormány, akkor sztrájkot kell tartani” – tette hozzá Gaskó István.

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke a legutóbbi egyeztetés után az MTI-nek elmondta, hogy a leányvállalatokkal folytatott eddigi tárgyalások már részeredményekkel zárultak. Van olyan MÁV-csoportbeli cég, ahol egy-két tételen múlik csupán a megállapodás. Kifejtette, hogy szerinte a szakszervezetek többsége megállapodás-párti, és elsődleges kérdésnek tekinti a foglalkoztatás biztonságát. Ennek ellenére elutasítják a mellékvonalak részbeni megszüntetését, és szolidárisak a kistérségek lakóival. Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete elnöke elmondta: továbbra is elzárkóznak a szárnyvonalak bezárására irányuló kormányzati elképzelésektől.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.