Ismét akcióba lépett a VÉSZ

Siófokon is akcióba lépett a VÉSZ, azaz a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége. Mintegy 30 fős csapat szerelte le a Galerius fürdő mögötti épületből a központi kazán tartozékait, a fűtőberendezés ezzel használhatatlanná vált.

MNO
2009. 11. 20. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rajtaütés a VÉSZ akcióinak megfelelően gyorsan és szervezetten zajlott, mire a rendőrség kiért, a csapat elhagyta a helyszínt. Az akciót egy építőipari tartozás miatt szervezték, a VÉSZ ilyen esetekben segít úgynevezett tulajdon-visszaszerzési akcióikkal azoknak a vállalkozásoknak, akiket a fővállalkozók nem fizetnek ki.

Kemendy Csaba keszthelyi vállalkozó a Galerius fürdő mögött felépült B jelű apartmanház teljes gépészeti munkálatait végezte el még a tavasszal. A Kemendy és Társa Kft. az épület fűtésének kialakítását, vízszerelését és klímatizálását vállalta, a munkát el is végezték az anyagokkal együtt összesen netto 176 millió forint értékben. Az épület kivitelezője 95 millió forinttal és annak kamataival maradt adósa Kemendyéknek, akiknek azóta hitelt kellett felvenniük, hogy beszállítóikat ki tudják fizetni, ezért is számolnak 140 milliós kárral. Kemendy Csaba azt állította: megpróbálták fehér asztal mellett rendezni követelésüket, de mivel nem jártak sikerrel, ezért nem láttak jobb megoldást, mint a VÉSZ védőernyője alatt visszaszerezni tulajdonukat. Merthogy a vállalkozó szerint a beépített gépészeti berendezések az ő cége tulajdonát képezik.

Átadás, átvétel nem történt. Számlákkal tudjuk bizonyítani, hogy a berendezések a mi tulajdonunkban vannak, amiket csalárd módon a kivitelező tovább értékesített – mondta a magyei internetes oldalnak Kemendy Csaba, aki azt is hozzátette: a munka elvállalásakor fel sem merült bennük, hogy be fogják csapni őket. Ám időközben kiderült például az is: az épület beruházója és a kivitelező egy érdekcsoporthoz tartozik, a két cég hátterében ugyanaz a tulajdonosi kör húzódik meg. A Kemendy Kft. időközben nemcsak a vállalkozói szerődést mondta fel, de felszámolási eljárást is indított a kivitelezővel szemben, a hivatalos úton azonban ügyük nem mozdult előre. A kialakult jogi helyzetet már nem tudtuk máshogy kezelni, ezért kértük a VÉSZ segítségét. Én pénzt szeretnék látni, hiszen ettől függ az életünk, és a dolgozóink családjainak élete is. A kivitelező vezetője persze egészen máshogy látja a helyzetet. Kecskés Richárd szerint Kemendyék követelése nem lehet több 70 millió forintnál, ugyanakkor a K+K Baunak is ugyanekkora követelése van az alvállalkozóval szemben, mondván: a munkában minőségi kifogások is felmerültek és Kemedyék a kötbérrel is tartoznak. Bírósági úton folytatjuk az ügyet, a VÉSZ akcióját jogellenesnek tartjuk – mondta Kecskés Richárd, aki azt ígérte: a kazán hiányzó alkatrészeit pótolják. Még szerencse, hogy a társasházban nyaraló jellegű lakások vannak, jelenleg a tulajdonosok egyike sem tartózkodik az épületben, így az affér miatt csupán az épületre vigyázó őrnek kell fagyoskodnia. Kemendy Csaba azt mondja: a kivitelező cég egyetlen beszállítótól sem fog alkatrészt kapni a kazánhoz, erről gondoskodott. A kivitelező állításait ugyanakkor „mesének” tartja, hiszen mint mondta: a beruházó minőségi kifogások nélkül vette át a munkát.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen. A kazán alkatrészeit a rendőrök lefoglalták. Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke azt mondta: hiánytalanul átadtak minden tartozákot a rendőröknek.

(sonline.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.