A történet 2008 nyarára nyúlik vissza, amikor Fiala János Kelj fel, Jancsi című interaktív műsorában a névadó médiaszemélyiséget Bakács Tibor Settenkedő helyettesítette, és ott a budakeszi kitörés kapcsán jegyezte meg: „Na mi van, gój motorosok, mi van, fasiszták?!” A Gój Motoros Egyesület helyreigazításra és bocsánatkérésre szólította fel az érintetteket, Rónai Egon tulajdonos ezt megtette, sőt Fiala is, ráadásul ő mindenfajta kérés nélkül. Bakács viszont nem kért elnézést, ezért vitték egészen büntetőperig az ügyet a motorosok – idézi fel a történteket az MNO-nak Mészáros Imre, az egyesület vezetője.
Régi mánia
Első fokon nyertek is Mészárosék: Bakács Tibor Settenkedőt – aki időközben a „Gésa” nevet is felvette – ekkor 150 ezer forint megfizetésére, vagy 150 nap szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A műsorvezető felmentést kérve fellebbezett, ám közölte, hogy ha elítélik, Táncsics Mihály és a sajtószabadság előtt tisztelegve leüli a büntetését. „Szép lenne, ha ez valóban Táncsics és a véleményszabadság miatt történne. Mi is ennek a hívei vagyunk. De meggyőződésem, hogy Bakács részéről ez csak promóció, médiacirkusz” – kommentálta a kijelentést Mészáros.
Így folytatja: „Régi mániánk, hogy szeretjük, ha valaki bizonyítja az állítását. Mi távol állunk a fasizmustól. Független csapat vagyunk, a nemzeti oldalhoz tartozunk, ezt valljuk. Arról nem is beszélve, hogy nehéz lenne a tagjaink közül Gyarmati Dezsőt, Tátrai Tibort, vagy a Lázár testvéreket fasisztának bélyegezni. Ha a gój motorosokat lefasiztázza valaki, akkor velük is ezt teszi. Ezt nem érti meg drága Bakácsom, aki éppen most érkezett meg.”
Valóban, Bakács épp ekkor ért a Markó utcai bíróságra. A műsorvezető az MNO-nak az esetleges börtönbe vonulásáról szólva azt mondta, azért nem fizeti ki ezt az összeget, mert meg van róla győződve, hogy nem követett el bűnt. Börtönbe pedig azért vonulna, mert azt szeretné, ha éreznék a súlyát annak, hogy nem érzi magát bűnösnek, és ezért nem menekül. Arra a kérdésre, hogy nem tűnik-e majd mártírkodásnak a tette, Bakács ezt válaszolta lapunknak: „Bárki bármit hihet, de nekem gyerekeim, kutyáim vannak, meg a börtön nem olyan vicces. Különben is, a mártírságnak sokkal álságosabb formáit lehet találni, amivel az ember mondjuk népszerűbb lehet.”
Drámai, erkölcsi szomorúság
Az elsőfokú ítélet kapcsán elmondta, hogy azzal nem ért egyet, hogy ma Magyarországon nem lehet egy ilyen kérdést feltenni, amelyben két halmazt egy mondatba rendelt: „nem azt mondtam, hogy fasiszta gój motorosok”. Állítja: „Innentől nekem a problémám az igazságszolgáltatással van. Ha ők motorozhatnak, akkor én föltehetek ilyen kérdéseket, hogy leegyszerűsítsem.” Fiala János bocsánatkérését nagyon szomorúnak tartja, „drámai, erkölcsi szomorúságot” érez miatta. „Rosszul esik, nem barátkozunk azóta. De most be kell mennem.”
A per számos, Bakáccsal szimpatizáló érdeklődő részvételével kezdődött el. A Demokratikus Hálózat „Csatlakozz, segíts! Védjük meg a demokráciát! Hozz magaddal még 1, 2, 100, embert!” felhívása ugyan nem teljesült, ám tény: zsúfolásig telt a szűk tárgyalóterem. Nem valósult meg azoknak a zsidó fiataloknak a demonstrációja sem, amelyről korábban a gój motorosok értesültek. Mészáros elmondta: személyesen felhívta őt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, hogy elmondja: nem ők állnak a később meghiúsult demonstráció mögött. Viccesen megjegyezte, szívesen elfogadna egy motort a csapattól. Mészáros azzal válaszolt Zoltainak, elgondolkozunk az ajándékozáson, ám ahhoz szeretnie kell a motorozást. Fel is ajánlotta az egykori munkásőrnek, hogy elviszi motorozni, hogy ezt megállapíthassa.
Az alperes védelmét ellátó Schiffer András a tárgyaláson egyébként Bakács felmentését kérte, többek között azzal az indokkal, hogy a szóban forgó jelző, a „fasiszta” nem ténykérdés, ezért nem lehet jogi elbírálás tárgya. Schiffer szerint egy, a világnézeti semlegesség talaján álló bíróság nem tudja megítélni, hogy ez a politikai, ideológiai kategória mennyiben elmarasztaló, és mennyiben nem.
Bűnös? Nem Bűnös?
Az ítélet meghozatala előtt szólt Mészáros Imre és Bakács is. Előbbi elmondta, hogy a kérdéses jelző miatt érte őket kár, méghozzá nem vagyoni. „Sok helyre hívnak bennünket, nyújtottunk segítséget már Erdélyben, árvíz sújtotta településeken. Az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt pedig sokszor udvariasan visszamondják ezeket a meghívásokat. Két tanúnk is van rá, hogy kifejezetten emiatt a műsor miatt álltak el attól, hogy részt vegyünk a megmozdulásukon.” A műsorvezető pedig az utolsó szó jogán gyakorlatilag megismételte, amit az MNO-nak is mondott, hozzátéve: „megtanultam fogalmazni az általános iskolában.”
Az ítélet kimondta Bakács bűnösségét és megrovásban részesítette a műsorvezetőt, a pénzbírságot és szabadságvesztést azonban nem látta indokoltnak a bíróság. Bakács elégedett volt az ítélettel, Mészáros azonban nem: szerinte ez a döntés nem fog megálljt parancsolni azoknak a médiumoknak, amelyek folyamatosan összemossák a fasisztákkal a gój motorosokat.
– Bűnös vagy, Bakács! – mondta Mészáros távozóban az újságírónak. – Ő nem bűnös – hangzott egy rokonszenvező válasza.
Gyorsan reagált erre egy másik szimpatizáns is: – Mindenki bűnös!

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.