A tanácskozáson az Európai Néppárt alelnökeként jelen van Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Medvegyev elnök újra bírálta, s elmaradottnak nevezte, hogy az orosz gazdaság elsősorban a nyersanyagexportra támaszkodik, s az Egységes Oroszország Párt fő feladatát a gazdaság korszerűsítésében jelölte meg. Hangsúlyozta: az országnak „újratöltésre” van szüksége a társadalmi viszonyok területén.
„A gazdaságot nem vesztegetéssel és lefölözéssel kell megteremteni, hanem a legújabb, versenyképes előnyökkel” – mondta. „A demokrácia Oroszországban nem a pártok – a kormányzó, vagy ellenzéki pártok – számára, hanem az állampolgároknak van, s a pártépítés célja az, hogy a nép élhessen országa, az állam irányítására való kizárólagos jogával. A párt nagyon fontos, nélkülözhetetlen eszköz ebben, de csupán eszköz” – mondta az elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egységes Oroszország Párt némely helyi szervezete összekeveri a demokratikus procedúrákat az adminisztratív eljárásokkal, és tevékenysége az apparátuson belüli intrikákra korlátozódik.
„A választásnak a nép akaratnyilvánításának kell lennie, az eszmék és a programok megméretésének, de itt-ott egészen mássá változik. Az ilyen emberektől és az ilyen politikai szokásoktól meg kell szabadulni” – mondta. Úgy vélte, jó irányba mutató változást csak az hozhat, ha maga a párt is megváltozik: ha nem akar elavulttá lenni, elidegenedni az élettől és saját választóitól, korszerűvé, rugalmasabbá és nyitottabbá kell válnia. Végül rámutatott, hogy az Egységes Oroszország Pártnak – és mindenki másnak is – meg kell tanulni nyílt harcban győzni, s ezzel kapcsolatban méltatta az alapszabályban tervezett változtatásokat.
E változtatások értelmében a jövőben minden jelölést párton belüli szavazásnak kell megelőznie, és az új szabályok kötelezni fogják a párt központi és helyi vezetőit, de az egyszerű párttagokat is a vitákban való részvételre. Az Egységes Oroszország Párt ugyanis a legutóbbi néhány választáson elzárkózott a nyilvános vitákban való részvételtől. Kétmilliós tagsága mellett mégis 60-70-80 százalékos arányú győzelmeket arat. Borisz Grizlov, a párt legfelső tanácsa – és az állami duma – elnöke az orosz konzervativizmust jelölte meg a párt ideológiájaként, s úgy vélte, ez elválaszthatatlan a szuverén demokrácia gondolatától.
Ez utóbbit Putyin elnöksége idején, a hatalomgyakorlás általa kiépített rendszeréről a Kreml fő ideológusának tekintett Vlagyiszlav Szurkov fogalmazta meg, Medvegyev viszont többször hangsúlyozta, hogy a demokráciának nincs szüksége jelzőkre. A párt hosszabb ideje lépéseket tesz annak érdekében, hogy csatlakozzon az Európai Néppárthoz. Grizlov azt is elmondta: a mostani kongresszuson elfogadandó módosított program magában foglalja Vlagyimir Putyin Stratégia 2020 című dokumentumának, az úgynevezett putyini tervnek és Dmitrij Medvegyev elnök Előre, Oroszország! című felhívásának prioritásait. Az Egységes Oroszország Párt elnöke – de nem tagja – Vagyimir Putyin, s a kongresszuson a hírek szerint szóba kerülhet belépése is.
Putyin beszédében egyebek között arról szólt, hogy a GDP visszaesése az idén a vártnál csekélyebb lesz, s mintegy 8,5 százalékot tesz majd ki, míg az infláció 10 százalékra csökken a tavalyi 13,3 százalék után, bár úgy vélte, még a 10 százalék is magas. Kijelentette: a munkanélküliség csökkenése tendenciává vált: február óta 7,1 millióról 6 millióra csökkent a munkanélküliek száma. További támogatásokat helyezett kilátásba a fejlett termékek exportjához, a jelzáloghitelekhez, a vállalkozásoknak nyújtott hitelekhez, egyebek között a járműipar megerősítésére. Azt mondta, jövőre az országban már nem lesz idős ember, akinek a jövedelme a létminimum alatt lesz, december 1-jével a nyugdíjak alapösszegét több mint 30 százalékkal megemelik, s szólt arról, hogy május 9-ére, a második világháborúban aratott győzelem napjára mintegy ötmillió veterán és például volt koncentrációs tábori fogoly kap egyszeri pénzbeli juttatást.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.