Petícióval kopogtat a SZESZE a minisztérium kapuján

Kilencezer aláírással petíciót nyújtott át az ágazatot sújtó megszorítások ellen a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SZESZE) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) képviselőjének – mondta Németh Sándor, a SZESZE elnöke demonstrációjuk közben az MTI-nek szombaton Budapesten.

MNO
2009. 11. 28. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca épülete előtti, néhány tucat résztvevővel zajló tiltakozáson az elnök rámutatott: mintegy 14 milliárd forintot, költségvetési tételenként átlagosan 10-11 százalékot von ki a szociális szférából a 2010-es büdzsé a tervezet szerint, amelyről hétfőn szavaznak az Országgyűlésben.

Az elnök kifejtette, hogy többek között az idősotthoni, illetve a pszichiátriai és demens betegek ellátását érintik érzékenyen a megszorítások. A nappali, úgynevezett alapellátás állami finanszírozásának feltételeit is megszigorították, ugyanis ahhoz, hogy költségvetési támogatásban részesüljön egy szociális intézmény, jövőre már legalább két ellátási formát kell nyújtania, míg eddig elegendő volt egy is. Így például étkeztetésnek és idősek klubjának is működnie kell egy szociális otthonban, hogy állami pénzhez jusson.

Ezek a feltételek a kistelepüléseken nehezebben teljesülnek, mint városon, őket tehát jobban sújtja a jövő évi költségvetés összegének csökkenése. A mintegy 3200 magyarországi településből most hozzávetőleg csak 2500-ban működik szociális alapszolgáltatás annak ellenére, hogy ezt jogszabály teszi kötelezővé. A 2010-es negatív változások ezt a számot még alacsonyabbá tehetik, mert sok idősek otthona nem felel majd meg az állam által előírt kritériumoknak, így kénytelenek lesznek felhagyni működésükkel – mondta Németh Sándor. Szerinte mire ezeket a rossz irányú változásokat az emberek észreveszik, eltelik majd mintegy fél év, ők pedig éppen azért demonstrálnak, hogy ezekre a veszélyekre előre felhívják a társadalom figyelmét, noha konkrétan ettől a tüntetéstől „túl sok eredményt nem várnak”. Tájékoztatása szerint jelenleg Magyarországon a szociális ellátói intézményrendszer 55 ezer férőhellyel rendelkezik, ebben benne vannak a hajléktalanszállók is.

A petíció átvételekor Nyári János, az SZMM vezető főtanácsosa nem kívánta kommentálni az eseményeket. A demonstráción táblákon olvasható volt egyebek mellett: „Mi gondozunk, ti gondot okoztok”, „100 milliós BKV-végkielégítés 10 ezer szociális ellátott helyzetén lényegesen javítana”. Kitettek egy kalapot is, hogy pénzt gyűjtsenek az ellátottak étkeztetésére.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.