BKV-ügyek: még nincs gyanúsított

A BKV-ügyek vizsgálata során nemcsak a szerződéseket megkötő, illetve a végkielégítéseket megítélő személyek esetleges felelősségét vizsgálja a rendőrség, hanem az általános felelősség körét is – erről Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Időközben a főváros szerződést bontott egyik az ügyekben érintett ügyvédi irodával.• BKV: száznál is több törvénysértés• Többszörösen törvénysértő 13 szerződés a BKV-nál• Nincs európai körözés, felszívódhat az informatikai igazgató

MNO
2009. 12. 14. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dandártábornok arra a kérdésre válaszolt: a nyomozás kiterjed-e arra, hogy egy speciális helyzetű, teljes egészében önkormányzati tulajdonban levő társaságról van szó. Bodnár Zsolt kifejtette: két ügycsoportot vizsgálnak. Az egyik esetében összesen 144 tanácsadói szerződést vizsgálnak, ezeket 70 céggel kötötték. A végkielégítések esetében pedig nemcsak az idei és az elmúlt évet tekintik át, hanem a 2007-est is, amikor 700 embert bocsátottak el a közlekedési vállalattól. Ez utóbbival együtt összesen 800 ember munkaviszonyának felbontását vizsgálják.

A nyomozásoknak gyanúsítottja még nincs. Bodnár Zsolt közlése szerint olyan összetett, több köbméternyi iratanyag áttekintését igénylő eljárásról van szó, amely várhatóan hónapokig el fog húzódni. Mint elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) folyamatban levő BKV-s ügyek esetében hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás és csalás bűntettének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.

A tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban közölte: március 31-én, egy magánszemély interneten megjelent cikke alapján rendelte el a nyomozást a rendőrség, akkor még 23 cég vonatkozásában, hűtlen kezelés miatt. Azóta több feljelentés érkezett, ezek három csoportra bonthatók: kommunikációval és marketinggel kapcsolatosak, műszaki jellegűek, illetve jogi tanácsadáshoz fűződőek.

A nyomozás folyamatáról szólva Bodnár Zsolt azt mondta: azt vizsgálják, hogy a szerződések mögött volt-e valós teljesítmény, indokolt volt-e azok megkötése, továbbá értékarányban állt-e az elvégzett munka, a kifizetett összeg a szerződésekben foglaltakkal.

A felelősség kérdésével kapcsolatban kiemelte: messze áll a rendőrség attól, hogy bárkit is megnevezzen felelősként, de az már látszik, hogy az egyes szerződéseknél a szakterület vezetője volt az, aki megrendelőként lépett fel. Az aláírókon túl azonban a rendszer sajátossága miatt az általános felelősséget is vizsgálni kell. A rendőrség által vizsgált tanácsadói szerződések 4-5 éves időtartamot ölelnek fel – tette hozzá.

Hruska Csaba, a gazdaságvédelmi osztály vezetője a személyi juttatásokkal kapcsolatos nyomozásról szólva azt mondta: ebben a körben a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciója által tett, a társaság akkori humánpolitikai igazgatójának végkielégítésének kivizsgálását kérő feljelentés nyomán, július 29-én indult az eljárás. Hangsúlyozta: olyan jogviszonyt vizsgálnak ebben az esetben, ami nem kifejezetten a rendőrség kompetenciájába tartozik, mivel munkajogi kérdésekről van szó és ezekből kell esetlegesen büntetőjogi következtetéseket levonni.

A végkielégítésekkel összefüggő nyomozást illetően az alezredes jelentős momentumnak nevezte, hogy a BKV jelenleg is zajló belső vizsgálata során egy, a kommunikációs irodán dolgozó nővel kapcsolatban felmerült a gyanú: úgy kap juttatást a közlekedési vállalattól, hogy azért munkát nem végez.

Mint hozzátette, bár a nő a BKV alkalmazottja, megbízási szerződés alapján a fővárosnak is kommunikációs feladatokat lát el. Az ő esetében Hruska Csaba szerint a csalás gyanúja merül fel. Szintén a kommunikációs területen dolgozó nővel kapcsolatban megjegyezte: a jelenléti ívek esetleges hamisságával kapcsolatban magánokirat-hamisítás miatt vizsgálódnak.

A nyomozás újabb fordulatának az osztályvezető a BKV szeptember 30-i feljelentését nevezte: ez már 110, a cég közép- és felsővezetői állományából 2008, illetve 2009-ben távozók végkielégítésére vonatkozott. Az eljárásról szólva ismertette: személyenként kell megvizsgálni a munkaszerződéseket és össze kell vetni a munkaviszony felbontását a munka törvénykönyvének előírásaival.

Mint mondta, már most látszik több esetben, hogy a szerződés felbontása nem felelt meg a jogszabályban foglaltaknak. Példaként említette, hogy közös megegyezés esetén nem jár a törvény szerint végkielégítés, ugyanakkor a BKV mégis fizetett egyes esetekben. A nyomozók ki kívánják szélesíteni a nyomozást a 2007-es, mintegy 700 embert érintő leépítésre is, ennek érdekében megkeresik a közlekedési társaságot az érintettek személyi anyagáért. Így összesen 800 ember távozását vizsgálják.

A BKV-s ügyek harmadik csoportjával, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság által vesztegetés miatt folytatott eljárással kapcsolatban az MTI kérdésére azt mondta: vannak átfedések az ügyek között, de azokat külön vizsgálják, szakaszolják annak érdekében, hogy amely részeket – például a vesztegetést – lehet, minél előbb le tudják zárni. Erre hivatkozva Bodnár Zsolt nem kívánt becslésekbe bocsátkozni arra vonatkozóan, hogy mikor lehet eredménye a nyomozásoknak.

Egy kérdésre válaszolva Bodnár Zsolt közölte: információi szerint kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot a BKV informatikai igazgatója ellen. Szintén kérdésre válaszolva a rendőrök elmondták: végeztek kihallgatásokat, de a közlekedési társaság volt vezetőit még nem hallgatták meg.

Szerődést bontottak a polgár és ebők irodával

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája hétfőn juttatott el egy közleményt az MTI-hez, amelyben azt írják: a BRFK tájékoztatása szerint a Budapest Airportnál és a BKV-nál „felderített vesztegetés bűncselekményével érintett” egy olyan nemzetközi ügyvédi iroda, amely a Fővárosi Önkormányzat egyik szakbizottságával, a Főpolgármesteri Hivatallal is szerződésben áll. Az erről szóló rendőrségi tájékoztatás kézhezvételét követően a fővárosi főjegyző a múlt héten kezdeményezte a Polgár és Bebők ügyvédi iroda szerződéseinek indokolás nélküli felbontását. A főpolgármester helyt adott a kezdeményezésnek. A Fővárosi Önkormányzat bízik benne, hogy a rendőrségi vizsgálat igazolni fogja az ügyvédi iroda feddhetetlenségét – áll a közleményben.

Az Index információi szerint Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány egy hete levélben tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert a nyomozásról, és a levélben megnevezte az ügyben érintett ügyvédi irodákat is. A három cég a Bellák és Társai, a Kende és Társa, valamint a Polgár és Bebők ügyvédi iroda. A levél másolatát néhány nap múlva megkapta a BKV-s vesztegetési botrányt vizsgáló közgyűlési bizottság is. Mindhárom iroda dolgozott a Budapest Airportnak és a BKV-nak is.

Mint írják, a főpolgármesteri hivatalnak a Polgár és Bebők ügyvédi iroda érintettsége a legkényelmetlenebb. Az Index hétfői cikke szerint a cégnek ugyanis érvényes szerződése van jelenleg is a hivatallal majdnem 40 millió forint értékben. Az egyik szerződés 25 millió forintos (a Városháza Fórum fejlesztési projektre vonatkozóan), a másik pedig 13 millió 500 ezer forintos (a Közraktárak fejlesztési projekttel kapcsolatban). Mindkettőt a főpolgármesteri hivatal kiemelt fejlesztések irodájával kötötték januárban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.