Az ügyvédek védőbeszédeikben hivatkoztak többek között a tüntetés előzményének tekintett balatonőszödi beszédre, a tömegpszichózisra, az egyes vádlottak konkrét cselekményeit illetően hiányos bizonyítékokra, illetve arra, hogy a vádlottak nem voltak tisztában tetteik társadalomra való veszélyességével. Több ügyvéd azt mondta, hogy a tömeget provokátorok befolyásolták, akiket furcsa módon mindmáig nem sikerült azonosítani. Egyetlen védő volt, aki méltányos büntetést, felfüggesztett szabadságvesztést kért, miután védence már beismerő vallomást tett.
Korábban az ügyész vádbeszédében jobbára felfüggesztett szabadságvesztés büntetéseket indítványozott, illetve egy vádlottnál pénzbüntetést kért, egynél pedig felmentést. Minden vádlottat közérdekű üzem működésének megzavarásával vádol az ügyészség, továbbá sok vádlottnál szerepel rongálás vagy hivatalos személy elleni erőszak is a vádiratban.
2006. szeptember 18-án este a Szabadság téren azt követően fajultak el az események, hogy a Kossuth téren, a Parlament előtt tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amely Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nyilvánosságra került, Magyarországot súlyosan becsmérlő kitételeket tartalmazó, a szocialisták hazugságait beismerő balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta.
A közszolgálati televízióban megtagadták a dokumentum beolvasását.
A felbőszült tömeg ezután 29 millió forintos kárt okozott az MTV-nek, betörtek az épületbe, dúltak, fosztogattak, az épület előtt autókat borítottak és gyújtottak fel. Az ostromban megsérült 191 rendőr, közülük 21 súlyosan. A rendőrségi eszközökben több mint 70 millió forintos kár keletkezett. Sok elkövető ismeretlen maradt.
A büntetőper összesen 40 vádlottal indult, ám közülük Ekrem Kemál György az eljárás során elhunyt, volt, akinek az ügyét elkülönítették, három részítéletben pedig – 2008 decemberében és 2009 szeptemberében, illetve októberében – több mint egytucatnyi vádlottnak az elsőfokú ítéletét hirdette ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mely javarészt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki. Ezek egy része fellebbezések hiányában jogerőre emelkedett, letöltendő szabadságvesztést eddig ketten kaptak, az ő ítéletük azonban nem jogerős.
Péntek délután újabb tucatnyi vádlott ügyében születhet elsőfokú ítélet, de néhány vádlott esetében még februárban is folytatódik a büntetőper az MTV-székház ostromával kapcsolatban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
(MTI, MNO)