A pénzügyminiszter a londoni gazdasági napilap internetes kiadásán hétfőn megjelent interjúban kijelentette: Magyarország kizárólag a piacról is fedezni tudja külső finanszírozási igényeit. „Már nincs szükségünk az IMF-pénzre, és arra számítok, hogy miután Magyarország a jövőre nézve is ugyanezt a pályát célozza, nem is lesz szükségünk pénzügyi segítségre” – idézte a lap Oszkó Pétert.
A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor Magyarország számára továbbra is hasznosak a rendszeres IMF-felülvizsgálatok, amelyek hitelesebbé tették a magyar költségvetésireform-erőfeszítéseket a piac szemében.
A Financial Times felidézi, hogy Magyarország 2008 októberében fordult az IMF-hez, az EU-hoz és a Világbankhoz 20 milliárd eurós készenléti hitelért, miután a likviditási források hirtelen elapadtak. A piacok jelentős kockázatként emelték ki a magas közadósságot és a devizahitel-folyósítás elterjedtségét. A jegybank kénytelen volt kamatot emelni a forint gyengülése nyomán, és a kormánynak nem voltak forrásai a gazdaság élénkítésére, miközben az exportpiacok is szűkültek, és mindez súlyosbította az utána következő recessziót – áll az ismertetésben.
A Financial Times által idézett becslések szerint a magyar gazdaság teljesítménye tavaly 6,7 százalékkal csökkent, és 2010-re is még visszaesés várható, jóllehet már csak 0,6 százalékos.
Oszkó Péter azonban a lapnak kijelentette: Magyarország jelentős erőfeszítéseket tett „költségvetési becsülete helyreállítására” azóta, hogy a Bajnai Gordon vezette technokrata kormány tavaly áprilisban hivatalba lépett. Ez hozzájárult a forint hozzávetőleg 15 százalékos erősödéséhez tavaly március óta.
A pénzügyminiszter szerint a célokat és az eredményeket összehasonlítva „jól haladnak a dolgok”. „Meg kellett találnunk a módját a költségvetés egyensúlyban tartásának és közben a potenciális növekedés emelésének, ami nem könnyű gyakorlat” – mondta Oszkó Péter.
A nyugdíj és a szociális ellátórendszer szerkezeti reformja, valamint az adórendszer „átegyensúlyozása” révén jó eséllyel lehetővé válik, hogy a kormány 2009-ről 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányról számoljon be, összhangban az IMF kívánalmaival.
A Financial Times szerint jóllehet a piaci hangulat javult, az elemzők azonban szoros figyelemmel követik a politikai fejleményeket, tekintettel a tavasszal esedékes választásokra. A Fidesz az előrejelzések szerint hatalomra kerül, de a párt „bizonytalan jelzéseket ad” arról, hogy miképp akarja kezelni a költségvetési konszolidációt, és azt állítja, hogy az el nem számolt tételek az idén 7 százalékra is duzzaszthatják a hiányt – áll az írásban.
Irina Ivacsenko, az IMF budapesti állandó irodájának vezetője ugyanakkor a lapnak kijelentette: „Nyilvánosan üzenjük az ellenzéknek, hogy óvatosnak kell lenni a deficit meghatározásával (...), de nem elfogadható olyan gazdaságpolitika, amely a hiány megkétszereződéséhez vezet, mivel ez veszélyeztetné a költségvetés fenntarthatóságát”.
Nagy londoni elemző- és befektetési házak ugyanakkor kormányváltás esetén sem számolnak azzal, hogy Magyarország jelentősen letérne a jelenlegi költségvetési konszolidációs pályáról. A Fitch Ratings hitelminősítő, amely a múlt hónapban megerősítette Magyarország közepes befektetői, „BBB” adósbesorolását, ehhez fűzött akkori elemzésében azt írta: a Fidesz „hagyományosan viszonylag konzervatív” költségvetési szempontból, emellett üzletbarát és kisméretű kormányt pártoló filozófiát vall.
A Fitch abban az elemzésben megjegyezte: véleménye szerint a 7 százalék körüli idei GDP-arányos államháztartási hiányról szóló korábbi Fidesz-nyilatkozatok nagyobb valószínűséggel tekinthetők választások előtti politikai megnyilvánulásnak, semmint tényleges hiánycélnak. Hasonló következtetésre jutottak a Bank of America-Merrill Lynch befektetési csoport citybeli elemzői is. A ház minap kiadott helyzetértékelése szerint „politikai indíttatásúak” és Magyarország alapszintű költségvetési pozíciójának „masszív” javulásához mérve „elhanyagolható jelentőségűek” azok a kijelentések, amelyek szerint – például a MÁV adósságához köthető okokból – 2010-ben „elcsúszhat a költségvetés”.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.