Vészhelyzetet rendeltek el Miskolcon az óriási vihar miatt

Vészhelyzetet rendelt el Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere, miután a Szinva kilépett a medréből és a Hejő-patak vízszintje is igen magas. • Elöntött települések, áradó folyók jelzik a vihar pusztítását

MNO
2010. 05. 16. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenki, aki mozgósítható a területeken, a helyszíneken dolgozik. Kérik a lakosságot, kapcsolódjanak be a védekezésbe – mondta el a politikus vasárnap délelőtt az MTI-nek. Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője azt mondta: a Szinván kívül számos más patak is megáradt a térségben. Különösen a Ronyva-patak vízszintje is igen magas, ezen a részen szintén homokzsákokkal védekeznek.

Edelényben több helyen, illetve Parasznyán is homokzsákos védekezés zajlik, hasonlóképp Kondó településhez, ahol öt embert kellett kimenekíteni, mert már a lakóépületet veszélyeztet a víz. Csaknem kétszáz katasztrófavédelmi szakember és tűzoltó dolgozik a megye veszélyeztetett helyszínein, működik az operatív törzs is. Szabolcs megyéből kértek segítséget a helyi vízkárok védekezéséhez, emellett a fővárosból útnak indítottak százezer homokzsákot, fáklyákat és fóliát – ismertette.

A megyei katasztrófavédelem eddigi készleteiből mintegy hatvanezer homokzsákot adtak ki, és folyamatosan jelzik az érintett önkormányzatok az igényeket. Eddig tizenkét szivattyút igényeltek, de ebből is többre lesz szükség – tette hozzá. Mint mondta, legutóbb a tolcsvai önkormányzat jelezte szivattyúigényét, mert a településen és környékén gondot okoz a nagy eső. Az igazgató hangsúlyozta: a megyében, az érintett településeknél felállították a polgárvédelmi parancsnokságot, folyamatos ügyeleti szolgálat működik – fűzte hozzá.

Átszakadt a móri halastó gátja

Átszakadt a Fejér megyei Mór határában a halastórendszer egyik tavának a gátja, az úton hömpölygő víz miatt le kellett zárni Mórnál a Zirc felé vezető utat vasárnap. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy az úton valóságos zuhatagként ömlik át a víz az út fölött Bodajk felé. A helyszínt biztosító polgárőrök szerint Bodajkon felkészültek az áradat fogadására, homokzsákokkal próbálják meggátolni, hogy a Gaja-patak kilépjen a medréből. Az MTI információja szerint Bakonycsernyén összeült a megyei védelmi bizottság. A községet a kiöntött Gaja veszélyezteti. A környéken nagy területek kerültek víz alá, több helyen valóságos tó borítja a földeket.

Marad a piros riasztás

Délutánig érvényben marad a piros riasztás a Közép-Dunántúlon, mert viharos szél várható – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa vasárnap. Gaál Áron meteorológus elmondta: a Közép-Dunántúlon továbbra is piros riasztás van érvényben, ez azt jelenti, hogy a széllökések meghaladhatják a 110 kilométeres óránkénti sebességet. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton környékén, a Dunántúli-középhegység magasabb pontjain – amelyeknek speciális a szélklímája – várható erősebb szél.

Folyamatosan figyelik a víz minőségét

Folyamatosan figyelik a víz minőségét Miskolcon, mivel rengeteg eső esett az utóbbi időszakban a borsodi megyeszékhely vízbázisa fölött – mondta Vojtilla László, a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. igazgatója vasárnap. Vojtilla közölte: Miskolcon a víz minőségével nincs probléma, de folyamatosan figyelik. Mennyiségi gond azonban lehet, mert biztonsági okokból a források egy részét ki kellett kapcsolni, amíg a víz minőségi ellenőrzése meg nem történik.

Másfél millió homokzsák

Több mint másfél millió homokzsák áll rendelkezésre a Sajónál és Hernádnál folytatott védelmi munkálatokhoz – mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője vasárnap. Csont Csaba kifejtette: ebből a mennyiségből soron kívül az önkormányzati igényeket is ki tudják elégíteni a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal koordináltan.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.