Sukorói telekcserebotrány: Tátrai és Császy őrizetben + Videó + Képek

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette „T. Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, valamint Cs. Zsoltot”, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját – áll a főügyészség korábban már beígért és lapunkhoz is eljuttatott közleményében. Tátrai Miklós különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császy Zsoltot pedig az ehhez nyújtott bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.

MNO
2010. 08. 31. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.


A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009. áprilisa óta folytat nyomozást egyes sukorói, illetve albertirsai és pilisi ingatlanok 2008. júliusban történt cseréjével összefüggésben – írják az előzményekről. A főügyészség munkatársai – mint arról az MNO is beszámolt – házkutatást tartottak az említett személyek lakásaiban, ahol okiratokat és számítógépeket foglaltak le, majd gyanúsítottként hallgatták ki a volt vezérigazgatót és beosztottját.


A visszaélés

Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével. A csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő sukorói külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett személy tulajdonát képező Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok képezték. A felek a szerződésben az állami tulajdonú ingatlanok összértékét – valótlanul – 1 084 010 100 forintban, a magánszemély tulajdonában lévő ingatlanok összértékét – ugyancsak valótlanul – 787 400 000 forintban határozták meg. A szerződés arról is rendelkezett, hogy az ügyletben érintett magánszemélynek 296 610 100 forint értékkülönbözetet kell megfizetnie. A csereszerződést a Nemzeti Vagyongazdálkodási tanács 2008. július 30-ai határozata alapján az MNV Zrt. képviseletében T. Miklós vezérigazgató – aki a tanács tagjaként maga is részt vett a döntésben – írta alá, míg jogtanácsosként Cs. Zsolt értékesítési igazgató ellenjegyezte. A csereügylet előkészítésében T. Miklós és Cs. Zsolt is részt vett, melynek során visszaélésszerűen alkalmazták az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit.


A szakértő más számokat mond

Az eljárás eddigi adatai alapján a csereszerződéssel érintett Velencei-tó melletti, 70 hektárt meghaladó sukorói terület összértéke 1 milliárd 818,3 millió forint. Ezzel szemben a csereszerződésben ezen sukorói területet 1 milliárd 84 millió forintban számították be. Így csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége: 734,3 millió forint. A csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke – az eljárás adatai szerint – mintegy 193,8 millió forint (amelyből 15,1 millió forint értéket képvisel a 4. számú főút Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület). Ezzel szemben a csereszerződésben ezen albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forintban számították be. A csereszerződésben megjelölt és az ügyben kirendelt szakértő által meghatározott érték különbsége: 593,5 millió forint. A csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak. A csereügylet során összesen 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Az államot 1 327 513 077 forint vagyonvesztés érné

Az eljárás jelen adatai szerint Cs. Zsolt és T. Miklós előzőekben megjelölt kötelességszegő magatartása folytán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő olyan szerződést hagyott jóvá, melynek teljesedése esetén az államot 1 327 513 077 forint vagyonvesztés éri. A csereszerződés alapján a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére még nem került sor.

T. Miklós ezen cselekménye különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette megállapítására alkalmas. Cs. Zsoltot az ugyanezen cselekményhez nyújtott bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.


Fotók: Máté Péter/Magyar Nemzet


Tagadtak

Közölték azt is, hogy T. Miklós és Cs. Zsolt egyaránt panaszt jelentett be az őrizetbe vételi és a házkutatási határozatok, valamint a megalapozott gyanú közlése ellen. T. Miklós vallomást tett, míg Cs. Zsolt élt a hallgatás jogával. A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését – zárul a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.