Egyelőre nincs megegyezés a Médiatanács tagjairól

Nem született konszenzus a Médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság első, pénteki ülésén – tudta meg az MTI a tanácskozást követően. A négy helyre összesen nyolc jelölés – öt kormánypárti és három ellenzéki – érkezett. Hétfőn újra összeül a testület és ismét foglalkozik a jelöléssel, ekkor már nincs szükség konszenzusra, mandátumarányos, kétharmados többséggel döntenek a Médiatanácsba jelöltek listájáról.

MNO
2010. 10. 08. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz összesen négy jelöltre tett javaslatot Vass Ágnes, Kollarik Tamás, Koltay András és Auer János személyében. A KDNP Tirts Tamást, a Jobbik Barkó Bélát, az MSZP Jánosi Györgyöt, az LMP pedig Elek Istvánt jelöli. A Médiatanács öt tagból áll, a parlamenti frakciók négy jelöltre tehetnek javaslatot, az ötödik tag a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Szalai Annamária. A bizottság jövő hétfőn újra összeül, a parlament a tervek szerint hétfőn választja meg a Médiatanács elnökét és tagjait kilenc évre.

Cser-Palkovics András, az eseti bizottság fideszes elnöke a testület ülése után újságíróknak bejelentette: a bizottsági ülés eredménytelen volt. Kiemelte: minden frakció tett személyi javaslatot, de egyik jelölt sem kapta meg a konszenzusos támogatást. Ez kellett volna ahhoz, hogy a jelöltek nevei az Országgyűlés elé kerülhessenek – mutatott rá a kormánypárti politikus. Kifejtette: az első fordulóban konszenzusos döntéssel válhat a frakciók által előterjesztett személyekből jelölt. A következő, második bizottsági forduló hétfő délelőtt lesz – közölte Cser-Palkovics.

A második fordulóról annyit mondott, hogy akkor a bizottság mandátumarányos, kétharmados döntéssel jelöli majd a tagokat a parlamentnek. A Fidesz politikusa bízik abban, hogy az eseti bizottság hétfőn eredményes munkát tud folytatni, lesznek jelöltjei, a parlament hétfő délután megválaszthatja a Médiatanács tagjait.

Az MTI kérdésére hangsúlyozta: a bizottsági tagok frakcióik mandátumarányában szavaznak majd a második körben. A személyekre vonatkozó kérdésre nem válaszolt, annyit mondott, hogy többes volt a jelölés. Mesterházy Attila (MSZP), az eseti bizottság alelnöke a megbeszélést követően annyit mondott: várható volt a végeredmény. Közölte azt is, az ellenzéki pártok nem egyeztettek egymással, az MSZP saját javaslatot tett Jánosi György személyében.

Véleménye szerint nem lesz konszenzus a jövőben sem. Azt mondta: nyolc jelölt volt négy helyre, így komoly „kavalkád” alakult ki ez ügyben, a jelölési procedúra végeredménye az lesz, hogy a Fidesz dönti el, ki kerül a Médiatanácsba. A parlament listás szavazást tart majd hétfőn – hívta fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy aki nem kerül fel „a kormánypártok listájára”, annak nincs esélye Médiatanács-taggá válni.

A törvény szerint az eseti bizottság tesz javaslatot a Médiatanács négy tagjára, akiket a Médiatanács elnökével együtt az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választ meg kilenc évre. Az NMHH miniszterelnök által kinevezett elnöke, Szalai Annamária a kinevezés tényével és időpontjával a Médiatanács elnökjelöltjévé is vált. A Médiatanács az NMHH önálló jogi személyiségű autonóm szerve, az Országos Rádió- és Televíziótestület jogutódja.

A Médiatanács a tájékoztatási monopóliumok lebontásával és újak létrejöttének megakadályozásával, a műsorszolgáltatók piacra lépésének és függetlenségének elősegítésével védi és biztosítja a szólásszabadságot, ennek érdekében ellátja a médiapiac és a szomszédos piacok felügyeletét, elemzi az érintett piacokon fennálló versenyt, illetve annak hatékonyságát, azonosítja az egyes érintett piacok szereplőit, és meghozza a törvényben szabályozott, monopóliumellenes hatósági döntéseket, illetve figyelemmel kíséri a sajtószabadság alkotmányos elveinek érvényesülését, erről tájékoztatást ad az Országgyűlésnek.

A jogszabály szerint a Médiatanács elnöke a miniszteri illetmény 60 százalékának, a Médiatanács tagja pedig a közigazgatási államtitkár illetménye 75 százalékának megfelelő mértékű tiszteletdíjban részesül.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.