Az összeomlás kellős közepén sikerre vitték a lehetetlen küldetést

A múltra való emlékezés nem más, mint a jövő iránti elkötelezettség – idézte II. János Pál pápa szavait Hende Csaba honvédelmi miniszter a Szent Korona-emlékhely avatásának pénteki ünnepségén Veszprémben, ahol az egykoron Sziklának nevezett katonai erődítmény falán elhelyezték a Szent Koronát ábrázoló domborművet.

MNO
2010. 11. 05. 13:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azoknak a hősöknek újítjuk meg az emlékét, akik a legnehezebb időkben átmentették a magyar Szent Koronát és vele mindazt, amit jelent; a nemzet, a haza, a szabadság és az alkotmányosság ügyét” – jelentette ki a tárcavezető a dombormű avatásán.

A korona alatti palástot jelképező és a régi Magyarország területének határvonalait ábrázoló bronz műalkotáson ez olvasható: „itt őrizték a magyar Szent Koronát és Szent Jobbot 1944. november 6-a és december 6-a között”.

A domborművön olvasható mindazon koronaőrök neve is – élükön a parancsnokuk, Pajtás Ernő ezredes nevével –, akik a Szent Koronát Veszprémbe, majd nyugatra menekítették a második világháború végén, s ott átadták azt az amerikai hadsereg parancsnokságának.

A miniszter szerint ezek a hősök olyan értékek „megszentelt képét” mentették meg nekünk, amelyeket „ember nem vehet el és nem adhat, mert a kezdetektől hozzátartoznak emberségünk és magyarságunk lényegéhez”. Hende Csaba hangsúlyozta: a koronaőrök egy vesztes háborúban, „az összeomlás kellős közepén vittek sikerre egy szinte lehetetlen küldetést: meg kellett menteniük a Szent Koronát”.

Mint emlékeztetett, ők voltak azok, akik a Szent Koronát nem hagyták sem „a nemzetvesztő szerencselovagok kezén, de nem hagyták az országot megszálló diktatúra csapatainak kezére sem jutni”, és nem hagyták elmerülni a háborús országutak zűrzavarában, a légitámadások, bombázások poklában sem. „A koronaőrök mellette voltak mindig úgy, ahogy a helyzet megkövetelte” – mondta a honvédelmi miniszter, emlékeztetve: ha kellett, szenespincében, marhavagonban és teherautón menekítették a Szent Koronát, vagy éppen elhagyott lövészgödörbe temették.

„Ez a hatalmas küldetés olyan méltóságot és tartást adott ennek a maroknyi honvédnek, amely átvezette őket minden viszontagságon és veszélyen” – fogalmazott a miniszter, emlékeztetve arra is, hogy a koronaőrök „a szövetségeseknek is csak azután voltak hajlandók átadni a rájuk bízott kincset, miután meggyőződtek arról, hogy azt nem hadizsákmányként fogják kezelni”, s a Szent Korona megkapja majd az illő tiszteletet és védelmet.

„Az amerikai nemzet kezébe tették le a magyar nemzetet megjelenítő Szent Koronát” – fogalmazott Hende Csaba.

Horváth Zsolt, a Fidesz veszprémi országgyűlési képviselője, a Szent Korona-emlékhely létesítésének kezdeményezője az MTI-nek elmondta: példaértékű összefogás jött létre az emlékhely létesítése érdekében, s a több mint kétmillió forintba kerülő műalkotás közadakozásból valósult meg. Hozzátette: elsősorban azonban a Honvédelmi Minisztérium, Veszprém önkormányzata és a Keresztény Katonák Szövetsége támogatta anyagiakkal az emlékhely létesítését. A Szent Korona-emléktábla alkotója Lugossy László veszprémi szobrászművész.

Az ünnepség alatt díszpárnán látható volt a Szent Korona hiteles másolata. Jelen volt az ünnepségen Pintér Zoltán vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összfegyvernemi Parancsnoksága légierő haderőnemének parancsnoka. Az emlékművet megáldották a történelmi egyházak képviselői. Az ünnepségen Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek a Szent Koronát „nemzeti függetlenségünk megszentelt szimbólumának” nevezte. Az avatóünnepet követően Hende Csaba a Petőfi Színházban köszöntötte a fennállásának 25. éves jubileumát ünneplő Légierő Zenekart, amely ezt követően ünnepi koncertet adott.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.