Nemcsak az a probléma, hogy kevés gyerek születik, hanem az is elmondható, hogy az észak-atlanti régióban Magyarországon vannak a leginkább veszélyeztetett állapotban a gyerekek – hangsúlyozza Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány orvos-igazgatója. Elég megnézni a 2007-es rendelkezésre álló adatokat, amikor a 97 600 újszülött 42,5 százalékánál állapítottak meg születéskori egészségügyi ellátást igénylő rendellenességet, és a koraszülöttek száma csaknem elérte a 7 ezret. A KSH adatai szerint évente 7-8 ezer koraszülött gyermek születik, akik közül 6 ezer szorulna kezelésre veszélyeztetett fejlődésmenet miatt. Ezen gyermekeknek azonban csak mindössze a fele részesül kezelésben, és ők sem mind a korai időszakban, azaz nem csecsemő-, illetve kisgyermekkorban.
„Az újszülöttek 10 százaléka – azaz évente mintegy 9 ezer gyerek – esetében annyira nyilvánvaló a sérülés, hogy azonnal bekerülnek az orvosi ellátásba.” Ám ennél jóval több, a gyerekek további 30 százalékának – Nógrád megyében 50 százaléknak – lenne szüksége speciális figyelemre és terápiára, mert ha ezt nem kapják meg csecsemőkorukban, akkor mire iskolába kerülnek, részképességzavaraik komoly tanulási nehézségeket okoznak – tette hozzá Schultheisz Judit. Az ilyen gyerekek az általános iskolában saját magukat szegregálják, és nagyon kicsi az esélyük arra, hogy a felsőoktatásban tanulhatnak tovább. A spontán szegregáció pedig pluszköltségeket generál a társadalom számára.
A csecsemők a születéskor nagyon sérülékenyek, könnyen felléphet oxigénhiány, agyvérzés, agyödéma, anyagcsere- vagy fejlődési zavar, amelynek hatására különböző mértékben sérül az idegrendszerük. Ha ezt idejében felfedezik, és komplex terápiával kezelik, akkor még a Down-kóros vagy autisztikus gyerekek állapotán is sokat lehet javítani.
Az idegrendszer fejlődésébe való beavatkozást csak összetett, egységes elvek mentén rendezett terápiákkal lehet eredményesen kezelni, és egyszerre több szakorvosi és nem szakorvosi ágazat együttműködésére van szükség az eredményességhez – hívta fel a figyelmet az orvos. Az alapvető probléma, hogy évente mintegy 30 ezer csecsemő kimarad a diagnosztikai és terápiás rendszerből a tárgyi feltételek hiánya miatt. Ehhez mindenekelőtt a védőnők és gyermekorvosok továbbképzésére, a helyi szűrőrendszer hatékony kialakítására van szükség, illetve olyan központok létrehozására, ahol az ellátásszervezés, a szakmai kooperáció, az oktatás és maga a terápia együttesen valósítható meg.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.