A felelősség kérdését fejtegetve megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot. Válaszukban kifejtették: az ORFK mindig az egyedi esetet alapul véve vizsgálja, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja. Az is kiderült, hogy a hatóság végez egyfajta monitoringtevékenységet a különböző weboldalak, fórumok figyelése során, és ha bűncselekmény gyanúja nem is merül fel, de a fotó vagy a videó egyéb szempontból vitatható, akkor az Internet Szolgáltatók Tanácsánál vagy a médiahatóságnál lehet panaszt tenni.
Közösülhetnek, akivel csak akarnak
Ruzsbaczky Nóra büntetőjogásztól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy amíg az internetszolgáltató vagy a szerverüzemeltető nem értesül arról, milyen tartalom került feltöltésre az adott oldalra, addig nem is felelős érte. Ha felhívják rá a figyelmét, akkor felszólításra természetesen el kell távolítania a fotót, videót, vagy más, törvénybe ütköző tartalmat. A felakasztott kutyák előtt fotózkodó fiatalok esetében nem lehet megállapítani, hogy ők végeztek-e az állatokkal, így büntetőjogi felelősségre vonásuk is aggályos. Ha viszont bebizonyosodik, hogy ők kínozták vagy ölték meg az állatokat, a Btk. alapján akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják őket. A büntetőjogásztól azt is megkérdeztük, igaz-e, hogy egyedül hazánkban nem büntetik a zoofiliát az unión belül. „A Büntető törvénykönyv nem nevesít ilyen bűncselekményt, a válaszom tehát, hogy igaz” – érkezett a kiábrándító felelet.
A Facebookra is feltöltött fotó alatti hozzászólások tengerében valaki megjegyzi: az argentin fiatalokat megtalálta a hatóság és eljárás is indult ellenük. Innen nézve ez meglehetősen sovány vigasznak tűnik.
Állatokat akasztanak fel és fejeznek le, pornóznak, mert megtehetik
Felakasztott kutyákról, szétlapított macskáról, emberek kivégzéséről készült felvételek ezreiből válogathat az érdeklődő az interneten.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!