Mátyás király, ugye, a legenda szerint álruhában járta be a vidéket, hogy a saját szemével láthassa: klappol-e minden az országban. Akkoriban persze se Facebook, se okostelefon, se médiapolitizálás nem volt, ezért igazságos uralkodónk nem sajtósok gyűrűjében kérdezgette a népet, hanem csak úgy. Mai rohanó, webkettes világunkban már más a helyzet, ezért egy ilyen terepgyakorlat úgy ér bármit is, ha van a közelben legalább egy kamera. Mert figyelne-e bárki Gyurcsány Ferenc parlamenti sajtótájékoztatójára a szokásos néhány tudósítón kívül, ha arról beszélne a DK-vezér, hogy véget kell vetni a miskolci Avason zajló botrányoknak? Na ugye.
Úgy viszont már mindjárt izgalmasabb lesz a szituáció, ha az egykori szocielnök beköltözik arra a lakótelepre, amely finoman sem szólva a legideálisabb háttérmolinó nyugatos, polgári vízióihoz. Ez már kameravégre való jelenség, úgyhogy mi is végigkísértük Gyurcsány Ferencet a borsodi megyeszékhelyen tett háromnapos vizitjének utolsó állomásán. Olyan volt az egész, mint egy választási kampány csúcsra pörgetett napja (itt olvashat bővebben arról, hogya pártelnök szerint miért nem), mivel láthattuk Gyurcsányt a helyi sajtónak nyilatkozni, az egyetemistáknál vizitálni, a belvárosban sétálni, lakossági fórumon részt venni, korábban pedig más stábok kísérték végig, ahogy dzsúdósokkal kocogott, MNO-plakáttal fotózkodott, kocsmázott, és meccset nézett. Találkozott a miskolci gazdasági élet meghatározó szereplőivel is, ezt mondjuk nem láttuk.
Kényes
A sajtóreggelin kiderült, hogy Gyurcsány bizony még mindig szereti a kamerát, és tud is köztük otthonosan mozogni. Utalt rá, hogy ő bizony anno miniszterelnökként is űzte már ezt a beköltözős műfajt (mi pedig itt jeleztük, hogy talált ő már kislányt, és kapott el összecsukló kormányszóvivőt is), és az archívumot ugyan nem túrtuk fel, de úgy rémlik, hogy akkor körülbelül annyi kormányőr lehetett az akkori miniszterelnök körül, mint most mindenhol ott lévő kamerás aktivista. Ennek persze meg is van az eredménye: ha az ember megnézi a DK üzenőfalát a Facebookon, akkor ott egy audiovizuális percről percre beszámolót láthat a terepgyakorlatról. Sajátos elegye ez az 21. századi politikai információs know-how-nak és a szocreál agitpropnak („Gyurcsány Ferenc elköszön a háziaktól”, „Az iskolások aláírást kértek a Demokratikus Koalíció elnökétől”, „Az Észak-Magyarország szerkesztőségének épületébe lépve Gyurcsány Ferencet egy egész általános iskolás osztály várta” stb.) Kényes műfaj, valóban, már csak azért is, mert a reakciók is élesek: („Feri, segíteni kell! Jó, hogy visszajöttél!” vagy „A demokrácia szégyene, hogy ez az ember még szabadlábon van.” )
Mindegy, Gyurcsány elmondta, hogy a miskolciak legyenek büszkék városukra, mert példátlan átalakuláson ment keresztül, mivel iparközpontból kulturális és oktatási centrummá vált, és erre hüp-hüp-hüp, demokratatrükk: máris az egyetemi sörözőnél vagyunk, ahonnan a DK-delegáció éppen átsétált a helyi valéták, azaz végzősök elnökével a könyvtárba megnézni az állandó kiállítást. Itt jött elő az, amiért tulajdonképpen szervezik ezeket a túrákat: hogy kiderüljön, és az újságíró kénytelen legyen leírni azt, hogy hát a politikus is ember, olyan, mint mi, te vagy én. Molnár Csaba alelnök például tényleg örült egy kiállított ritkaságnak, Vadai Ágnes tényleg őszintén sietett a bábukhoz, amikor a bányászok és az erdészek egyenruhájára terelődött a szó, és Gyurcsány mosolya sem volt semmi, amit akkor villantott, amikor az alkalmi idegenvezető arról beszélt, hogy a végzősöknek vannak alsóéves segítői, akiket úgy hívnak: balekok és firmák.
Ne merjünk
Ezt követően nyilvános programként már csak a legérdekesebb, a leglátványosabb, a kiköltözés volt hátra. A szóhasználat nem véletlen: az egyik belvárosi kávézóban az egyik vendég kizárólag VV Feriként emlegette a volt miniszterelnököt, utalva a szituáció valóságshow-s jellegére. Az Avason viszont – pont úgy, ahogy a közösségi oldalon is – megoszlottak a vélemények a vendégről. Két férfi arról beszélt, hogy ők ugyan nem helybeliek, vonattal jönnek mindennap kukázni az egykori Fészekrakó helyszínére, de őket ugyan nem zavarja Gyurcsány. „Akkor legalább nem volt ilyen szegénység” – mondják. Fotósunkat látva egy idős hölgy szabályosan ránk ront, tollal és papírral méghozzá. A fényképezésünk miatt lett eladhatatlan a lakása – közli. Meg a Fészekrakó miatt, hiszen a program indulása előtt kétszer annyira becsülték 33 négyzetméteres lakását, mint ma. „Gyurcsány pedig szégyellje magát, jött volna ide akkor, amikor a balhé volt.” Ugyanakkor utasít minket: ne merjünk rosszat írni az Avasról, hiszen sokan szeretnek itt lakni. Amíg beszélünk vele, újabb guberálók jönnek, a kukát nyitva hagyják, és nejlonzacskókat kezd fújni a panelházak között a szél.
A hölgy mellett egy harmincas férfi szerel autót, ő inkább nem kommentálja, milyen volt Gyurcsány szomszédjának lenni, kocsiját megnézve világos lesz minden: két nagy-magyarországos matrica is volt rajta. Őszes, bajszos, kucsmás férfiak pedig úgy vannak a DK-s beköltözéssel, hogy a három nap semmire sem volt elég. Címeket mondanak, hogy hol nézzem meg a ma is gyakran előforduló csikágózások nyomait és romjait, de ez igazából szükségtelen. Méghozzá azért, mert Gyurcsány szállása alatt néhány emelettel is van egy lakás, amelyet fészekrakós visszaélések miatt zárt be a rendőrség. A lakat ellenére is látszik: itt bizony nem nagyon foglalkoztak az együttélés szabályainak betartásával. Aztán egy bőrdzsekis férfi sétál oda hozzánk, hogy elmondja: vagy minden politikusnak be kéne költöznie ide egy kicsit, vagy őt kéne beengedni néha a televízióba, hogy elmondja az igazságot.
Virág jobbról, Gyurcsány balról
Addig is jobbról megjönnek a DK-s sajtós aktivisták, kis idő múlva megjön a DK-csapat, Gyurcsányékat a szomszédos tömb előtt megölelik, majd megkapják a csokrokat, kicsomagolják, és alsó szomszédaiknak nyújtják át őket. Az aktivisták csatárláncban tüntetik el a papírt. Bent már összecsomagolva várja az exminiszterelnököt a táska, csak a cipzárt kell elhúzni, kattan a vaku, egy utolsó kézfogás, búcsú. Valamikor tavasszal a vendéglátók költöznek majd a Szemlőhegyi útra, Budára.
Jön lakossági fórum az International Trade Center éttermében. Az egykori pártház éttermében nyugdíjasok között beszél Gyurcsány, kicsit bővebben arról, ami a sajtóreggelin elhangzott, illetve korábbi blogbejegyzéseit fejti ki bővebben. Plusz a szokásos: szórványos trianonozgatás, a szabadság és a magántulajdon szentsége, a szenvedélyesen elutasított vizitdíj szenvedélyes védelmezése, kevesebb tandíj ígérete, valamint a gondolat, hogy a nemzet nemcsak nyelvi és történelmi, de szociális közösség is.
Határozatlan időközönként jobbikos aktivisták pattannak fel, transzparenseket tartanak a magasba: elloptad a jövőnket, kilőtted a szemünket, eladósítottál minket, betelepítetted a fészekrakókat. Nem aratnak osztatlan sikert, Gyurcsány nyugtatja közönségét, az egyik heves reakció kapcsán megjegyzi: ne bántsák se szóval, se cselekedettel. De nem csak ennyiben merül ki a vallás emlegetése: a DK-elnök ugyanis óriási problémának tartja, hogy a történelmi egyházak jó része nem nyitja meg kapuit a szegények előtt, és úgy gondolja, hogy nem hallják meg Jézus tanításaiból azt, hogy az elesettekre is figyelni kell, sőt: csak azért több állami támogatáshoz jutnak, ha iskola van a kezükben. „Nincsen rendben az sem, hogy a települések egyetlen iskolája egyházi kézbe kerül, mert akkor sérül a gyermekek alkotmányos joga, miszerint megilleti őt a világnézetileg semleges oktatás” – közli Gyurcsány. Nem lehet kötelező a hittan, maximum választható, és az iskolák ügyében jelzi, hogy ő és pártja bizony kész arra, hogy a vatikáni egyezményt is felülbírálja.
A kérdések közben már pakolni kezdünk, de azért az elsőt még halljuk egy avasi nyuggertől (önmagát nevezte így). A férfi összeírta, hogy az elmúlt 15 hónapban kik jártak az Avason a DK előtt: Magyar Gárda, Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, Betyársereg, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Kérdése a következő volt: hogy illik ebbe a sorba egy „demokratikus” párt, a DK?
