Puszi mindenkinek – köszöntötte a Dob Köztársaság szerdai rendezvényén összegyűlt híveit a dinamikusan érkező Gyurcsány Ferenc. A VII. kerületi MSZP piros pontjának már többször megénekelt szürreális helyisége dugig meg is telt, a lelkes felvezető szerint ez bizonyítja is, hogy van ereje a baloldalnak és a szociáldemokráciának, meg hogy a köztársaság élni akar a baloldali emberek szívében. Szólt Kispál Tibor is az erzsébetvárosi szocialisták nevében, természetesen ő is köszöntötte Gyurcsány Ferencet, szavaihoz a közönség soraiból fűzték hozzá: és a kedves feleségét is. A sokadik tapsvihar után Németh Péter, a Népszava főszerkesztője végre kibökhette első kérdését: szüksége van-e a politikának Gyurcsány Ferencre és pártjára?
8-10 százalék
Kemény kérdésre kemény válasz jött: tízszer többen gondolják ezt, ahányan megveszik a Népszavát. Ez Gyurcsány szerint 200 -250 ezer szavazót jelent, akik majd 2014-ben jönnek és eldöntik, hogy valóban van-e szükség DK-ra a balra forduló MSZP mellett. Amellyel persze összefogna, mert szerinte érdemben több szavazójuk van együtt, pártjának Gyurcsány most olyan 8-10 százalékot jósol. Sokadjára is elmondta, hogy álmából fölkeltve is tudna gyújtóhangon szónokolni a Fidesz ellen, de kormányozni nehezebb, pláne majd a túlígérő LMP-vel és MSZP-vel együtt kell majd ezt tennie, amelyik közül mindkettő elutasítja a 2006-os reformokat. „Ha ránk zuhanna a kormányzás felelőssége, felőrlődnénk a vitákban, és ahogy a liberálisok a szocialistákra, a szocialisták pedig a liberálisokra kentek mindent, úgy lenne most is” – foglalta össze, majd egy fura képhez hasonlította a kormányzást: ez nem egy kellemes nyáresti randevú egy hölggyel vagy úrral.
Kóbor kutya
Egy kicsit játszott a pártelnök az ezotéria húrjain is, amikor lélektani okoknak tudta be, hogy a magyar politikai erőben gyakorlatilag mindenki benne látja a bűnbakot, majd visszatért mondataiba a vídiakeménység és ismét hozta kóborkutyázós formáját: ha 2014-ben győznek a demokraták, akkor a radikális jobboldal elfoglalja majd a választások estéjén a vidéket, a rendőrség pedig nem tudja majd, hogy mit tegyen. Szélsőjobboldali, jobboldali ribillió lesz, és Gyurcsány szerint ma még nem tudni, hogy a Fidesz vagy az alkotmányosság pártján lesz -e majd a rendőrség. Kételkedett abban is, hogy szakmai szinten fel lesz-e a rendőrség készülve arra, hogy jogszerű keretek között, közrendvédelmi eszközökkel kell kontrolláljon 30 ezer budapesti tüntetőt.
Újabb űrhajósok kezdték meg féléves munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson
