Rogán: Ezzel a piacnak is üzent a kormány

Csak stabil költségvetési helyzettel rendelkező ország képes 180 milliárd forint összegű IMF-hitel lejárat előtti előtörlesztésére.

PR
2013. 01. 25. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idő előtt törlesztettünk

Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Kecskeméten. A törlesztés február 12-ig lett volna esedékes, Magyarország azt japán jenben pénteken teljesítette – mondta a miniszter.

A mostani, határidő előtti törlesztést az tette lehetővé, hogy „elkapkodták” a Prémium Euró Magyar Államkötvényt, amelyből összesen 1,325 milliárd euró értékben értékesített az államkincstár. Az mno.hu már tavaly beszámolt róla, hogy akár az IMF-megállapodást is okafogyottá teheti egy sikeres euróalapú állampapír kibocsátása.

2008-as megállapodás – IMF-féle sikersztori

Ahogy azt az mno.hu tavaly szeptemberben megírta, sajátságos módon sikersztorinak nevezte az IMF 2008–2009-es térségbeli tevékenységét, ami hazánk esetében a nyugdíjak csökkentését, a közszféra béreinek befagyasztását, valamint a gyes és a gyed idejének lerövidítését jelentették. A Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányok ezen diktátumokat gondolkodás nélkül végrehajtották.

Orbán Viktor miniszterelnök szeptemberben riasztónak nevezte a 2008-as IMF-megállapodást, kiemelve, hogy akkor 600 milliárd forintos gyorssegélyt adtak a – jelentős részben külföldi – bankoknak, ezért kellett csökkenteni a nyugdíjakat, a béreket és a szociális juttatásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.