Parlament: „A jófiús álarc mögött egy pénzéhes ember van”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Jobbik egy olyan törvénytervezet visszavonását kéri, amit még meg sem tárgyaltak a T. Házban; A KDNP ezer év hőseit hozta a plénum elé, az MSZP szónoka pedig a chipsadót szidta, ami után a házelnök részvétét fejezte ki.

2013. 05. 27. 12:45

Kövér László házelnök ezután megvárta, amíg elcsöndesül az ülésterem, majd megadta a szót Józsa Istvánnak (MSZP).

A szocialista szónok Orbán Viktor 3 évét „aratásnak” és „kaszálásnak” címkézte, ahol az emberek életszínvonala visszaesett, a gazdaságpolitika átgondolatlan, a jogállam le van bontva és maffiakormányzás zajlik. A recesszió szerinte elhúzódik, évek óta nem növekszik az ország teljesítménye és jelentős a növekedési hiány. Számon kérte a 10 év alatt célként kitűzött 1 millió új munkahely hiányát, szerinte foglalkoztatásban a válság előtti szintet sem érjük el, a beruházások és az ipari termelés pedig visszaesett. Az államadósság szerinte magasabb, mint 2010-ben. 52 helyett 63 adónem van érvényben, és most még az utolsó független médiát is tönkre akarják tenni. A válságadók mellett kritizálta a chipsadót, és a kormány nyakába varrta a forint ingadozását és a Malév csődjét is.

 

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szerint a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjainak és kisbeszállítóinak pénze segítette Bajnai Gordon politikai karrierjét, ebből folytatja az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője mostani kampányát. Hoppál Péter pedig május 13-án közölte, a Fidesz kikéri a károsult gazdák és családjuk nevében, hogy Bajnai Gordon egy eseményen viccelődött a károsultak helyzetével.

 

Cséfalvay Zoltánnak „Részvétem!” megjegyzéssel adta át a szót Kövér László. Az NGM államtitkára azonnal emlékeztetett a szocialisták alatti mínusz 6,7-es „növekedési” mutatóra, ami mostanra már +0,7 olyan környezetben, amikor Európa stagnál. A foglalkoztatási számokat tekintve azt kérte Józsát, vitatkozzon Olli Rehnnel, az EU országjelentésében ugyanis 1,7 százalékos bővülés olvasható. Az adósságráta 80 fölöttiről alatti szintre jött le, vagyis a pálya csökkenő. Megemlítette még a 3 százalék alatti államháztartási hiányt is, ami után szerdán jó hírt kaphatunk az EU vezetésétől – ismert: ez az a 3 százalék, ami 9,2 is volt a szocialisták kormányzása alatt. – Hazánk túl van egy fiskális konszolidáción. Nem adósságból finanszírozzuk magunkat és képesek vagyunk növekedni – zárta szavait Cséfalvay.

Zsigó Róbert (Fidesz) arról tett fel kérdést, „mi van a titkos aktákban” a Hajdú-Bét-ügyben; mi van abban a beszámolóban, ami Karsai József volt szocialista képviselő elhallgattatását eredményezte, mi a botrányos ügyben a Bajnai Gordon vezette Wallis szerepe. Megjegyezte, Bajnai egyre agresszívabb jelenleg, cinikusabb is, viccelt a károsultak tragédiáján. Szerinte tudatosan vitték csődbe a Hajdú-Bétet, „a jófiús álarc mögött egy pénzéhes ember van”. Igaz-e, hogy a Wallis még az utolsó hetekben is iszonyú pénzt talicskázott ki a vállalatból? – tette a kérdések sorához a fideszes szónok, aki szerint ezek a kérdések a Portik-ügy után már jogosan merülnek fel az emberben. Budai Gyula államtitkár válaszában úgy vélekedett, három forrásból kaphat választ kérdéseire Zsigó: Karsai Józseftől, illetve az ő 2007-ben a mezőgazdasági bizottság előtt elmondott szavaiból, Bajnai Gordontól, illetve azoktól a volt LMP-s honatyáktól, akik most a volt kormányfő szekerét tolják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.