Vargha Tamás felidézte, hogy 1956-ban „a nép végre együtt volt és egyet akart”, és a laktanyához is azért jött a tömeg, hogy távolítsák el az idegen érdekeket kiszolgáló diktatúra jelképeit, s kinyilvánítsák nemzeti együvé tartozásukat. „Szövetségest, harcostársat keresett a zsarnokaival szembeforduló tömeg, ügyük mellé akarták állítani a magyar katonákat” – emlékezett vissza beszédében az államtitkár. Hozzátette: 1848 és a világháborúk óta a nép számára „a közülük való apák és fiúk voltak a honvédek”, s ez a fogalom élhetett az emberek tudatában. Annál tragikusabb volt a fordulat, hogy eldördültek a sortüzek – emelte ki.
Ma sem tudjuk az áldozatok számát, akik lelkesedésükért az életükkel fizettek, akiket testben, lélekben megnyomorodva évtizedekig némaságra ítéltek, és akik parancsteljesítőként nem békülhettek saját lelkiismeretükkel – említette meg a szónok. Vargha Tamás szerint a katona parancsot teljesít, de nem mindegy, ki ad, ki adhat gyáva és gyilkos parancsot. „Mert a megcsalt, a rászedett, a becsapott nép haragja irtóztató” – fogalmazott.
A szónok felidézte október 23. egyre mámorosabb szabadságvágyát, a követelések kimondásának bátorságát, hozzátéve: már aznap este fegyveres összecsapások törtek ki, és másnap bevonultak a fővárosba a szovjet csapatok, a következő nap az ÁVH lőtte az Országház előtt gyülekezőket, majd a mosonmagyaróvári sortűz következett.
