Békéscsabai választás: nem lesz baloldali jelölt?

Egyelőre úgy tűnik, nem lesz jelöltjük a balliberális erőknek a november 10-ei békéscsabai választáson.

KA
2013. 10. 14. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elutasította Kovács Katalin, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok – Magyar Liberális Párt közös jelöltjének nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság – olvasható Békéscsaba város honlapján. Így kérdéses, hogy a jelölt elindulhat-e november 10-ei időközi választáson.

A hivatalos indoklás szerint a jelölt egyik delegáláshoz szükséges papírját olyan szervezet is aláírta – a Párbeszéd Magyarországért Párt –, melynek jelölő szervezetként való nyilvántartásba vételére nem került sor. Az érintettek elmondták, fellebbeznek a döntés ellen.

A békéscsabai időközi választáson az MSZP, az Együtt 2014, a PM, a DK és a Liberálisok - Magyar Liberális Párt közös jelöltet akart állítani. Gojdárné Balázs Katalin elmondta, a PM a jelölő szervezetkénti nyilvántartási kérelmében nem a törvényi előírások szerint igazolta működését. A PM közjegyző által hitelesített, nem jogerős bírósági működési másolatot csatolt beadványához. A jogszabályok szerint azonban olyan működési igazolás kell, amelyet a választás kiírásának napját követő harminc munkanapon belül – ebben az esetben október 10-éig – állított ki a bíróság.

A helyi választási bizottság elutasította a közös jelölt, Kovács Katalin kérelmét is emiatt. A törvény szerint ugyanis ha több szervezet állít egy jelöltet, akkor a választás szempontjából egy szervezetként kell kezelni őket. Ha egyiküknek szabálytalan a beadványa, a közös jelölt kérelmét is el kell utasítani – magyarázta. A bizottság elnöke elmondta, a jelöltállítási kérelmek és a jelölő szelvények leadási határideje október 11-én, pénteken 16 órakor járt le. Az öt párt és a közös jelölt pénteken 15 óra 30 perckor egyszerre nyújtotta be jelölési kérelmeit és az ajánlócédulákat a helyi választási irodához.

A dokumentumok hiányossága miatt a vasárnap 15 órakor ült össze a helyi választási bizottság és hozta meg a döntéseket. Az érintettek a Békés megyei területi Választási Irodához fordulnak jogorvoslatért, elutasítás esetén pedig a területileg illetékes bíróság dönthet. A választásokra az 1997-es törvény vonatkozik, az új választójogi törvény 2014. január 1-jén lép életbe – tette hozzá Gojdárné Balázs Katalin.

A Fidesz békéscsabai szervezete közleményben reagált a hírre: „Baján kiderült, hogy a bukott baloldal képtelen tisztességesen kampányolni, Békéscsabán pedig képtelen tisztességesen és törvényesen jelöltet állítani.” A közelgő, november 10-ei békéscsabai időközi önkormányzati képviselőválasztás kapcsán a helyi választási bizottság elutasította a baloldali közös jelölt nyilvántartásba vételét, mert egy a nyilvántartásban nem szereplő pártot is a jelölő szervezetek között tüntettek fel – említi a Fidesz rövid közleménye.

A voksoláson eddig egyébként Alföldi Károly független, Bíró Csaba István, a Fidesz–KDNP, Gajdos László, a Jobbik és Gál István Elek, az LMP jelöltjét vették nyilvántartása. A jelöltállítás határideje október 11-e volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.